Slotát egy Attila-szobor hergeli
Dzsingisz kánhoz, Napóleonhoz, Hitlerhez és Sztálinhoz hasonló kegyetlen zsarnoknak nevezte Attila hun vezért a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) hétfőn abban a nyilatkozatban, amelyben tiltakozott az ellen, hogy Csáky Pál szlovák miniszterelnök-helyettes a hét végén egy csallóközi faluban, Csicsón beszédet mondott egy Attilát ábrázoló szobor leleplezésekor.
Dátum: 2005-05-23 15:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38514
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:22.502614, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A budapesti Frech Ottó és a csicsói Nagy Géza faszobrászok japán kőrisfából faragott Attila-szobrát a Falvak Kultúrájáért Alapítvány azzal a szándékkal adományozta a csaknem száz százalékban magyar nemzetiségűek lakta Csicsónak, ily módon megalapozza a faluban létesülő szoborparkot.
Az SNS éles hangú nyilatkozatában a szombati szoboravatón beszédet mondó Csákyt "az európai integráció fogalmával gyalázatosan visszaélő" politikusnak nevezte.
"A nemzetiek és a civilizált Szlovákia határozottan visszautasítja, hogy Attilát, e barbár hun módszereket alkalmazó kegyetlen zsarnokot" Európa egyesítésének kapcsán merészeljék említeni, "mert a civilizált Szlovákia nem óhajtja, hogy a Dzsingisz kán, Napóleon, Hitler és Sztálin típusú Attila népszerűsítéséhez bármi köze legyen" - áll a parlamenten kívüli nacionalista erő nyilatkozatában, amelyet ezúttal is az SNS elnöke, az a Ján Slota jegyez, aki minden lehetséges alkalmat kihasznál arra, hogy hangot adjon magyarellenes indulatainak, népszerűsítve ezáltal politikai törekvéseit a szlovák nacionalisták soraiban, illetve fokozandó annak esélyét, hogy pártja - a jövőre esedékes választásokon - nyolc év múltán visszaküzdje magát a parlamentbe.
Slota a SITA hírügynökség fizetett sajtószolgálatánál közzétett tiltakozásában "az őspogány életmód szlovákiai népszerűsítésének, az egyes irredenta magyar önkormányzatok és szervezetek céltudatos provokációja folytatásának" nevezte, hogy Attila szobrát szlovák földön merészelték felállítani.
MTI - fideszfrakcio.hu