Késes zsarolással vádolják a megszúrt fiút
Súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolással vádolja az ügyészség egy korábbi ügy kapcsán azt a fiút, akit két hete karddal szúrtak meg egy autóbuszon a Moszkva téren - értesült a HavariaPress. A zsarolási ügy, melyben a Fővárosi Főügyészség 2003-ban emelt vádat, a hírügynökség információi szerint jelenleg bírósági szakban van. A Pesti Központi Kerületi Bíróságra 2004. január 27-én érkezett vádirat szerint a még jelenleg is csak 15 éves fiú 2003. júniusában súlyosan megfenyegette egy társát, akit zsarolással egy táska eladására akart rávenni.
Dátum: 2005-05-23 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38519
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:24.169234, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vádirat szerint a fiú 2003. június 26-án a Mechwart ligetben hívta félre a sértettet, akivel közölte, hogy családja - egy korábbi konfliktus miatt - végezni akar vele. A vádlott ezután elvette a sértettnél lévő biciklit, és átadott neki egy táskát, azzal a céllal, hogy azt a sértett adja el, majd a bevételt adja vissza neki. Egyúttal késsel megfenyegette áldozatát, és közölte, hogy "ha ő rossz lenne, akkor most belevágná a kést a sértettbe, de mivel nem rossz, ezért ajánlja ezt az alkut".
A sértett - félve a fenyegetésektől - elkísérte a vádlottat annak lakásához, ahol átvette a táskát, és átadta a zsarolónak a kerékpárját. Ezt követően viszont a történtek miatt feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozók az eljárás során lefoglalták a sértett kerékpárját, így az okozott kár megtérült. Az ügyészség súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettével vádolta meg a tizenéves támadót.
Mint ismert, a most 15 éves fiú két hete vasárnap a 21-es autóbusz Moszkva téri végállomásán került tettlegességig fajuló incidensbe. A legfrissebb információk szerint a fiú szóváltásba keveredett egy fiatalokból álló társasággal, sőt bicskával is megfenyegette őket. Ezután a Normafához igyekvő szerepjátékos társaság egyik tagja egy kardot ragadott, és azzal sebesítette meg a fiút. A nyomozás korábbi szakaszában olyan hírek is napvilágot láttak, miszerint a Moszkva téri szurkálásnak etnikai vonatkozásai is lehettek, utóbb azonban kiderült, hogy mind a feltételezett elkövető, mind a megszúrt fiú a cigány etnikumhoz tartozik.
Forrás: HavariaPress