Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szórakozás az egészségügy rovására?

Ismeretes, hogy a kórházak komoly bajban vannak. Egyre kevesebb a pénz, és egyre kevesebb az orvos is. Alapos felmérés készült tavaly a kétségbeejtő helyzetről. Az Egészségügyi és Gazdasági Vezetők Szövetsége és a Kórházszövetség közös kutatása szerint évente tucatnyi csőd szélén álló kórházhoz rendel ki pénzügyi biztost a fenntartó. Az intézmények adóssága évek óta hat milliárd forintra rúg, és minden kórháznak tízszázalékos állandó alulfinanszírozottsággal kell megküzdenie - kezdte hétfői interpellációját a parlamentben Varga Mihály.


Dátum: 2005-05-23 16:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38523
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:25.393274, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A helyzet az idén csak romlott az ország pénzügyi helyzetének súlyosbodása miatt. A képviselő emlékeztetett: a Gyurcsány-Medgyessy kormány döntései nyomán évről-évre csökken a társadalombiztosítás által nyújtott finanszírozás. Mára a városi kórházak legnagyobb részénél rendkívül nagy tartozások halmozódtak föl, melyek a normális működést veszélyeztetik. Önhibáján kívül így járt a karcagi Kátai Gábor Kórház is. Hiába takarékoskodik, hiába éli utolsó tartalékait is, nem tudja fenntartani magát, mert a társadalombiztosítási kassza sokkal kevesebb pénzt ad, mint amennyi a több ezer beteg ellátásához szükséges lenne.

- Az MSZP-SZDSZ kormány első miniszterelnöke azt kifogásolta, hogy a gyógyító intézetekben rozsdásak a csövek, és hogy a villanykapcsolók túl magasan vannak. Azt hiszem, Új látásmódra lenne szüksége a kormánynak. Viccek helyett felelősség-tudatra. A gyógyulni akarók, megfelelő műszereket, gondos ellátást, és rohanó orvosok helyett nyugodt odafigyelést szeretnének. Mindez csak úgy lehetséges, ha a kórházaknak nem kell mindennap pengeélen egyensúlyozni ahhoz, hogy újabb pár hónapra biztosíthassák működésük alapfeltételeit. Persze ezt is csak az eladósodás fenyegető árnyékában tehetik meg. Az általános helyzet súlyos és egyre kilátástalanabb - mondta a képviselő, majd megkérdezte: mit terveznek a városi kórházak és így a karcagi kórház megmentése ügyében rövid-, illetve hosszútávon? Hogyan szándékoznak segíteni azon a helyzeten, hogy miközben több órát kell várnia idős, beteg embereknek a vizsgálatra, orvosokat, ápolónőket kell elbocsátani, mert nem tudják az intézetek kigazdálkodni a bérüket?

- Gyuresány Ferenc a tervezés időszakában a második Nemzeti Fejlesztési Terv nyolc prioritása között megjelölte a szórakoztató ipart, de az egészségügyet kihagyta. Szerencsére végül sikerült az egészségügynek utat törnie, és bekerülnie a fő szempontok közé. Mi lehet az oka annak, hogy ilyen nehezen született meg a felismerés? - zárta interpellációját Varga Mihály.

Rácz jenő válaszában azt állította, hogy ők tették rendbe az egészségügyet a Fidesz kormányzása után. Varga Mihály a választ nem fogadta el. Emlékeztetett arra az írásos válaszra, amiben a tárca szerint a kórházaknak maguknak kell megoldani gondjaikat.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek