Döcög a négyes metró építése: az Európai Beruházási Bank vonakodik a finanszírozásától
Wintermantel Zsolt fideszes képviselő "Lendületesen döcög a négyes metró építése — avagy mi az oka annak, hogy az Európai Beruházási Bank vonakodik a beruházáshoz szükséges 225 milliárd forintos kölcsön megadásától?" címmel intézett interpellációt Veres János pénzügyminiszterhez.
Dátum: 2005-05-23 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38524
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:25.722400, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Miniszter Úr!
Négy éven keresztül úton útfélen azt az igaztalan vádat hallották a budapestiek a szocialistáktól, hogy a polgári kormány bünteti a fővárost, miközben milliárdos beruházással megépült a Millenáris Park, a Nemzeti Színház, a Papp László Sportaréna, megújult az Uránia Filmpalota, továbbá korszerű buszpályaudvar emelkedett a Népligetnél. A Medgyessy- és Gyurcsány-kormány pedig annyira szerette a budapestieket, hogy semmit sem adott nekik az elmúlt három év alatt. 2002. óta Budapesten nehezebb az élet; a tömegközlekedés színvonalának romlásával egyenes arányban nőnek a BKV árai, lendületesen gyarapodnak az utak kátyúi, s a reggeli és a délutáni közlekedési dugók szinte már elviselhetetlenek.
De ne feledjük, 2002 óta egy centiméternyi szakasz sem épült meg a 4-es metróból, minden szocialista és szabaddemokrata fogadkozás ellenére. Nézzük akkor legfrissebb híreket! Már tavaly nyárra el kellett volna készülnie a kormány és főváros megállapodásának a metró második szakaszáról, ám ez eddig nem történt meg. Sajtóértesülések szerint, és ez a Népszava, emiatt a háromszázmilliárdos beruházás java részét hitelből fedező Európai Beruházási Bank nem hajlandó aláírni a hitelszerződést. A Kelenföldi pályaudvartól a Bosnyák térig vezető új metróvonal alagútjának fúrását a közbeszerzés lezárása után akár már el lehetne kezdeni, ám kétséges, hogy addigra meglesz-e rá a pénz. A teljes beruházás költségeinek 75 százalékát ugyanis az Európai Beruházási Bank kölcsöne fedezné, míg a fennmaradó részt az állam és a főváros teremtené elő. Az Európai Beruházási Bank azonban csak abban az esetben írja alá a hitelszerződést, ha a 14 állomásból álló vonal egyszerre épül meg, nem két szakaszban.
Jelenleg még érvényes az állam és a főváros közötti, törvényben is rögzített megállapodás, miszerint 2009 végére épül meg várhatóan az első tíz állomás a Keleti pályaudvarig. A további négy - Bosnyák térig vezető - állomás költségeiről viszont a parlament által elfogadott jogszabály nem rendelkezik. Arról csak Medgyessy Péter és Demszky Gábor főpolgármester tavaly tavaszi megállapodása szól, amit azonban az Országgyűlés azóta sem tárgyalt. Ennek hiányában viszont beruházási bank vonakodik a hitelnyújtástól, mert nem lát törvényi garanciát arra, hogy a beruházás meg is valósul.
Tisztelt Miniszter Úr!
Kérem számoljon be arról, hogy lesz-e európai pénz a négyes metró megépítésére?
Miért késlekedik a Gyurcsány-kormány a beruházás finanszírozásához szükséges jogalkotásban, a fővárossal történő szerződéskötésben? Mikor kerül erre sor?
Kérem adjon számot az építkezés jelenlegi állásáról, s arról, hogy várhatóan mikor fejeződik be az!
***
Veres János válaszában "elég furcsának" nevezte, hogy a fideszes képviselő metró-ügyben nyújtott be interpellációt. Szerinte az EIB finanszírozni kívánja a metróépítést, amelyet, állítása szerint, a bank képviselője néhány héttel ezelőtt meg is erősített.
Wintermantel Zsolt viszontválaszában az eddig késlekedésre hívta fel a figyelmet és mint mondta, a pénzügyminiszter egyetlen szóval sem említette a négy újabb megállóval kapcsolatos problémákat.
Wintermantel Zsolt nem, de az Országgyűlés kormánypárti többsége elfogadta a miniszter válaszát.
fideszfrakcio.hu