Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány újabb ballépése: áldozatai a családok

A miniszterelnök az "igazságosabb Magyarország" megteremtésével indokolta mai bejelentéseit a családtámogatási rendszer átalakításának kormányzati terveiről. A Fidesz álláspontja szerint szó nincs igazságosságról: a miniszterelnök ötletszerűen nyúl bele az egymásra épülő elemekből álló családtámogatási rendszerbe, összekavarja és szétrombolja a működő struktúrát.


Dátum: 2005-05-23 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38525
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:26.020366, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A családi pótlék emelése és a gyermekek után járó adókedvezmény szűkítése nem a munka felé tereli az embereket, hanem arra ösztönzi őket, hogy segélyből próbáljanak megélni. A munka társadalmi megbecsülése megint csökkenni fog.

A gyermekvédelmi támogatást és a családi pótlékot egy támogatássá alakítva az egy gyermekesek esetében mindössze 470, a kétgyermekeseknél 370, a három vagy több gyermekeseknél pedig csupán 770 forint a növekmény. Ezért a "bőkezűségért" igazán kár felforgatni a rendszert.

Sajnálatos, hogy a kormány - miután a közszféra dolgozóitól már elvette a 13. havi fizetést - most meg akarja szüntetni, illetve be akarja olvasztani a 13. havi családi pótlékot is.

Gyurcsány Ferenc mai bejelentései alapján szomorú kép rajzolódik ki: a látszólag egységessé váló új családtámogatási rendszer éppen ellenkező hatást fog elérni; a kormány ismét szembefordítja egymással és megosztja a társadalom különböző csoportjait, a dolgozni tudó és a szociálisan rászoruló embereket.

Budapest, 2005. május 23.

Soltész Miklós

Országgyűlési képviselő

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek