Lemondott a nyíradonyiakról a Gyurcsány-kormány
Újabb száz lépéssel távolabb a túlélés reményétől címmel Gyurcsány Ferenchez intézett volna interpellációt a nyíradonyi mentőállomás ügyében Tasó László országgyűlési képviselő, Nyíradony polgármestere. Maga helyett Rácz Jenővel válaszoltatott Gyurcsány Ferenc, a válaszból sajnos kiderült: a nyíradonyiak lemondhatnak a mentőállomásról, mert a kormány már lemondott róla.
Dátum: 2005-05-23 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38526
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:26.323891, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országos Mentőszolgálat, 1997-ben az újonnan létesítendő mentőállomások sorrendjében, 47.-ként jelölte meg a Nyíradonyi Mentőállomás megépítését, kezdte interpellációját Tasó László. 1999-ben elkészült a mentőállomás első terve, ehhez a város önkormányzata kijelölte egy, mintegy 10 millió forint értékű telkét jelölte ki. 2003-ban, Csehák Judit akkori miniszter asszony tudatta, rövidesen megkezdődhet a kivitelezés azokon a helyeken, ahol az önkormányzat jelentős mértékű saját forrást tud mozgósítani. A megbeszélésen jelen volt Kökény Mihály, akkori államtitkár, majd későbbi miniszter is. A nyíradonyi önkormányzat a beruházás költségeinek 50 %-os részét vállalta be, akár hitelfelvétel útján is.
Rácz Jenő Úr 2004-ben mint a tárca államtitkára ígérte meg, hogy Nyíradonyban megépülhet a beruházás, hiszen teljesen elő van készítve. Akkor 60 millió forintban maximálta a tárca támogatását. 2004-ben, már miniszterként egy Parlamenti beszélgetés során javasolta, hogy Tasó László a Mentőszolgálat vezetőjével vegye fel a kapcsolatot, ugyanis le kell szűkíteni a terveket.
Ekkor kellett 5. alkalommal átdolgozni a terveket, és 3.800.000 Ft-jába került a terveztetés eddig az önkormányzatnak.
Rácz Jenő miniszter úr azt ígérte, a Kormánytól lehetőséget fog kapni a beruházások finanszírozására és a privatizációból befolyó bevételek adnak erre alapot. A közvagyont már értékesítették, de még egyetlen jelzés, egyetlen válaszlevél nem jött azzal kapcsolatban, mikor épül meg a mentőállomás Nyíradonyban.
Úgy néz ki, csak blöff és csak duma volt a korábbi ígéret. Miniszterelnök úr május 9-én, az ország nyilvánosságra hozta "21 lépés a magyar egészségügy megújításáért" fedőnevű akcióját. Ebben felsorolja az újonnan épülő mentőállomásokat, ám nem szerepel benne a Nyíradonyi helyszín.
Nem tudni, mindent egyedül dönt-e el a miniszterelnök, vagy bevon-e másokat is a kegyek gyakorlásába és milyen elvek alapján, hol ad lehetőséget a tragédiák utáni túlélésre.
Attól félünk, a bejelentett száz lépés, a jelenlegi helyzetünknél is távolabbra sodor bennünket, a tragédiák utáni túlélés reményétől. Esetleg van valamilyen bűnünk? - kérdezte a képviselő.
Rácz Jenő egészségügyi miniszter elmondta, hogy az igazságosabb, átláthatóbb, hatékonyabb egészségügyi ellátás érdekében tett erőfeszítések következményében nem lesz Nyíradonyban mentőállomás. Az ottaniak szerinte 15 percen belül odaérnek a mentőautók mindenkihez.
Tasó László polgármester, a város országgyűlési képviselője nem fogadta el a miniszteri választ, s megkérdezte: mit válaszolna vajon azoknak az embereknek, akiknek hozzátartozóik azért veszítették el életüket, mert nem érkezett ki a mentő. Rámutatott arra is.
fideszfrakcio.hu