Segélyre nevel a Gyurcsány-kormány
A gyermekvédelmi támogatást és a családi pótlékot egy támogatássá alakítva az egy gyermekesek esetében mindössze 470, a kétgyermekeseknél 370, a három vagy több gyermekeseknél pedig csupán 770 forint a növekmény. Ezért a "bőkezűségért" igazán kár felforgatni a rendszert. Sajnálatos, hogy a kormány - miután a közszféra dolgozóitól már elvette a 13. havi fizetést - most meg akarja szüntetni, illetve be akarja olvasztani a 13. havi családi pótlékot is, mutat rá Soltész Miklós közleményében.
Dátum: 2005-05-23 16:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38528
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:26.938728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
KÖZLEMÉNY
A miniszterelnök az "igazságosabb Magyarország" megteremtésével indokolta mai bejelentéseit a családtámogatási rendszer átalakításának kormányzati terveiről. A Fidesz álláspontja szerint szó nincs igazságosságról: a miniszterelnök ötletszerűen nyúl bele az egymásra épülő elemekből álló családtámogatási rendszerbe, összekavarja és szétrombolja a működő struktúrát.
A családi pótlék emelése és a gyermekek után járó adókedvezmény szűkítése nem a munka felé tereli az embereket, hanem arra ösztönzi őket, hogy segélyből próbáljanak megélni. A munka társadalmi megbecsülése megint csökkenni fog.
A gyermekvédelmi támogatást és a családi pótlékot egy támogatássá alakítva az egy gyermekesek esetében mindössze 470, a kétgyermekeseknél 370, a három vagy több gyermekeseknél pedig csupán 770 forint a növekmény. Ezért a "bőkezűségért" igazán kár felforgatni a rendszert.
Sajnálatos, hogy a kormány - miután a közszféra dolgozóitól már elvette a 13. havi fizetést - most meg akarja szüntetni, illetve be akarja olvasztani a 13. havi családi pótlékot is.
Gyurcsány Ferenc mai bejelentései alapján szomorú kép rajzolódik ki: a látszólag egységessé váló új családtámogatási rendszer éppen ellenkező hatást fog elérni; a kormány ismét szembefordítja egymással és megosztja a társadalom különböző csoportjait, a dolgozni tudó és a szociálisan rászoruló embereket.
Budapest, 2005. május 23.
Soltész Miklós
Országgyűlési képviselő
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség