Rögtönzések helyett családi adózásra van szükség
Kereszténydemokrata Néppárt felkéri a miniszterelnököt, hogy rögtönzések helyett a társadalmi igazságosságnak megfelelő, az ország helyzetét figyelembe vevő, felelős döntéseket hozzon. "Timeo et danaos dona ferentes..." - "Félek a görögöktől, még az ajándékhozóktól is", szögezi le a KDNP közleménye.
Dátum: 2005-05-23 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38530
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:27.540595, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A családtámogatási rendszer, az egyik jövőnket meghatározó legfontosabb és egyben legégetőbb társadalmi kérdés. Ezért napirend előtti rögtönzések helyett értelmes és érvelő párbeszédre volna szükség. Demográfiai helyzetünk jelen tendenciák mellett a jövő felélését jelenti. Ezért valljuk, hogy a támogatandó társadalmi cél az, hogy a "felelős anyaságot, felelős apaságot" (II. János Pál pápa) segítsük és a támogatás valóban a jövő nemzedékét szolgálja.
Ezért a rendszert nem megnyirbálni, vagy szerzett jogokat megszüntetni, hanem továbbfejleszteni szükséges. Kezdetektől fogva javasoljuk a közteherviselést jobban szem előtt tartó, választható családi adózás bevezetését.
A gyermeknevelés az egyik leghasznosabb tevékenység. A gyermekekért élő családok egyben a gyermek- és ifjúságvédelem legfőbb preventív eszközei. A családtámogatás működő rendszerét ezért úgy szükséges továbbfejleszteni, hogy a támogatások valóban a gyermekek életkörülményeit javítsák.
Álhumánus megoldások helyett valódi humanizmust akarunk, az édesanyák esélyegyenlőségét, a gyermekekért élők megbecsülését, a nemzedékek szövetségégét. Az ország csak így boldogulhat.
Budapest, 2005. május 23.
Dr. Lukács Tamás
szóvivő
Dr. Semjén Zsolt
elnök
Kereszténydemokrata Néppárt