Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Straw szerint nem szükségszerű az iraki rezsimváltás

Jack Straw brit külügyminiszter szerint a brit külpolitikának nem célja az iraki rezsimváltás, a Szaddám Huszein iraki elnök jelentette veszélyt legjobban a fegyverzetellenőrök tevékenységének felújításával lehetne csökkenteni.


Dátum: 2002-08-22 14:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3536
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:22.701326, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A BBC rádiónak csütörtökön adott nyilatkozatában a brit külügyminiszter ugyanakkor annak a véleményének adott hangot, hogy a veszély csökkentése érdekében a katonai akció lehetőségének napirenden kell maradnia. A háború lehetősége azonban csökkenne, ha sikerülne más utakat találni az Irak jelentette kockázatok csökkentésére - tette hozzá.

Ha Szaddám Huszein feltételek, korlátozások nélkül visszaengedi az ENSZ fegyverzetellenőreit, és engedélyezi, hogy azok teljességgel ellássák feladatukat, a körülmények meg fognak változni. Mindenkit aggasztanak azok a veszélyek, amelyeket az iraki rendszer a közel-keleti térség és a világ biztonságára nézve jelent. A legjobb út e veszélyek csökkentésére a fegyverzetellenőrzés felújítása - hangoztatta Straw.

Az amerikai kormányzat háborús készülődését firtató kérdésre Straw kijelentette: a kérdésről folytatott eddigi tárgyalásai alapján nem hiszi, hogy az Egyesült Államok a katonai akcióit választotta e veszély csökkentésének lehetőségeként. Utalt George Bush előző napi ígéretére, hogy bármilyen Irak elleni katonai akció előtt az Egyesült Államok konzultálni fog szövetségeseivel és a kongresszussal.

Bush szerdai crawfordi nyilatkozata kapcsán, miszerint az iraki rezsimváltás az egész világ érdeke, Straw kijelentette, hogy Nagy-Britannia külpolitikájának nem célja az iraki rendszerváltás, de ha megvalósulna, London üdvözölné azt. A brit külpolitika kulcseleme a fegyverzetellenőrzés újrakezdése.

A kérdésre, hogy egy Irak elleni katonai fellépés mély ellenérzéseket vált ki a kormányzó brit Munkáspárton belül, Straw kijelentette, a háború ellen tiltakozók lehetőséget kapnak, hogy parlamenti vita keretében adjanak hangot véleményüknek, ha a kormány döntést hoz egy esetleges katonai akcióról.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek