Robbantás Horvátországban
Robbantásokat követtek el ismeretlen tettesek két szerb többségű kelet-horvátországi településen a hétvégén - közölte hétfőn a helyi rendőrség. A Trpinja és Borovo településeken, a helyi közösségi épületek mellett vasárnap éjjel történt detonációk jelentős anyagi kárt okoztak. Személyi sérülés nem történt. A rendőrség több tucat embert kihallgatott, de egyelőre senkit sem gyanúsít a bűncselekményekkel - közölték a hatóságok.
Dátum: 2005-05-23 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38535
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:29.153041, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Igor Stefanac belügyi szóvivő tájékoztatása szerint a robbantás indítékát egyelőre nem állapították meg.Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) hétfőn aggasztónak nevezte a történteket, és úgy vélekedett, hogy azok felvetik az etnikai feszültség kiélezésének veszélyét. Az 1990-es évek elején a horvátországi szerbek és horvátok között fegyveres konfliktus alakult ki annak nyomán, hogy a horvátországi szerb kisebbség ellenezte Horvátország Jugoszláviától való függetlenné válását. A feszültség azóta csökkent, de ma is érezhető, főként a vegyes lakosságú területeken.
MTI - fideszfrakcio.hu