Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eredménytelen Fészekrakó

Az elmúlt három évben az ígérgetéseket a megszorítások követték az otthonteremtés területén is. Csökkent az igénybe vehető hitel nagysága és a hitelek után járó adókedvezmények összege - mondta Mádi László, aki az iránt érdeklődött, hogyan kíván segíteni azoknak a kormány, akik nem tudták felvenni a drága otthonteremtési hiteleket


Dátum: 2005-05-23 17:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38536
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:29.473784, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fészekrakó program meghirdetésekor a kormány közel 100 ezer család lakhatási gondjainak megoldásáról beszélt. A program kezdete óta eltelt egy negyed év és kevesebb, mint hatezer hiteligénylés futott be a bankokhoz. A 140 ezer érdeklődőből tehát 134 ezer nem tudta igénybe venni a program segítségét. Hogyan kíván a kormány ezeken az embereken segíteni? - kérdezte Mádi László.

Kolber István válaszában elmondta, hogy a Fészekrakó program eddig soha nem látott összegeket biztosít otthonteremtésre, ezért azt nem lehet csalódásnak tartani.

A polgári kormány otthonteremtési programjára 300 ezren adtak be hitelkérelmet - mondta Mádi László. A képviselő aggasztónak ítélte, hogy a most épülő lakások alapterülete is jelentősen csökkent, ami nem segíti elő a családok boldogulását.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek