Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt áll bíróság előtt a karddal megszúrt fiú

Súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt áll a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) előtt az a fiatalkorú, 15 éves fiú, akit két héttel ezelőtt egy karddal szúrtak meg a fővárosban - derül ki a Fővárosi Bíróság vádirat-ismertetéséből hétfőn. Az ügyészség súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolással vádolta meg 2004 januárjában a fiút, egy 2003 nyarán elkövetett cselekmény miatt - adta hírül az Index internetes hírújság hétfőn.


Dátum: 2005-05-23 17:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:29.779126, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fővárosi Bíróság vádirat-ismertetése szerint az akkor 14 éves fiú a fővárosban közölte az ügy sértettjével, egy másik fiúval, hogy egy korábbi konfliktus miatt a családja meg akarja a lányt ölni. A vádlott ezután azt mondta a sértettnek, hogy elveszi tőle a nála lévő biciklit, de ad neki egy pénztárcákat és egy walkmant tartalmazó táskát, hogy azokat eladja. A tárgyakért a fiú 22 ezer forintot követelt, és megígérte a lánynak, hogy a biciklit visszakapja, ha megvan a pénz.

A megfenyegetett lány félve attól, hogy ha nem engedelmeskedik, később megveri őt a vádlott, átvette a táskát, majd - tartva attól, hogy a fiú később beváltja a fenyegetését és megveri - átadta a vádlottnak a biciklijét, de a történtek miatt feljelentést tett a rendőrségen. A biciklit a rendőrök később megtalálták a vádlottnál, így az okozott kár megtérült.

Két hete Budapesten a 21-es buszon, a Moszkva tér közelében lévő megállóban egy hattagú, katonai jellegű ruhát viselő társaság egyik tagja karddal átszúrt egy 15 éves roma fiút. A rendőrség péntekre virradóra elfogta a bűncselekményt elkövető, 17 éves, törökbálinti - magát ugyancsak romának valló - szakközépiskolás fiút, aki egy be nem jegyzett hagyományőrző társaság tagjaként társaival éppen harcművészetet gyakorolni igyekezett a Normafához. A PKKB vasárnap 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsítottat.

Az RTL Klub vasárnapi híradója arról számolt be, hogy a 15 éves áldozat ellen - a televízió információi szerint - rablás és zsarolás gyanújával nyomoznak a II. kerületben. Kamarás Péter, a sértett jogi képviselője az MTI-nek azt mondta: "nekem nincs erről hivatalos tudomásom, egyébként azt hiszem, ez az ügy szempontjából közömbös".

A karddal átszúrt fiú támadója szerint a sértettnél kés volt, de a sértett jogi képviselője nem tud arról, hogy ilyen eszközt találtak volna a fiúnál, miként a fiú anyja sem.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek