Drasztikusan csökken a Holt-tenger vízfelülete
Az elmúlt években drámai módon csökkent a föld legsósabb állóvizének felülete. A népszerű Ein Gedi nyaralóhely, amely 1986-ban még közvetlenül a víz partján feküdt, mára egy kilométerre fekszik a tengertől. Azokat, akiknek nincs kedvük vagy erejük gyalogolni, kisvasút szállítja a vízhez.
Dátum: 2005-05-24 07:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38545
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:32.226686, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szakértői vélemények szerint az elmúlt 50 évben a vízszint majdnem 30 métert csökkent, a vízfelület pedig egyharmaddal kevesebb, mint egykor. A tudósok szerinta jelenséget egyértelműen emberi tényezők okozzák: a Jordán folyó vízhozamát, amely a Holt-tengerbe szállítja a vizet, olyan módon megcsapolják, hogy szakaszonként rendszeresen kiszárad a medre, és csupán egy kis patak csörgedezik benne, ráadásul az is szennyezett. A szakemberek borulátóak a jövőt illetően is: állításuk szerint a tenger szintje a következő két évtizedben további 20 métert csökken, és a folyamat megállíthatatlan, a Holt-tenger végnapjait éli.
Forrás: Blikk
fideszfrakcio.hu