A NATO is támogatást ad az Afrikai Unió szudáni békefenntartó akciójához
A NATO légi szállítással, hírszerzési adatok átadásával és az Afrikai Unió (AU) vezérkarának képzésével segíti majd az AU szudáni, dárfúri békefenntartó akcióját - közölte kedden a katonai szövetség szóvivője.
Dátum: 2005-05-24 12:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:38.036111, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
James Appathurai szerint a NATO-nagykövetek keddi brüsszeli tanácskozásukon megállapodtak, hogy a szövetség logisztikai támogatást ad az Afrikai Uniónak. Az AU egyébként nem csak a NATO-hoz, de az Európai Unióhoz is ugyanilyen kéréssel fordult, s az EU a tagállamok hétfői brüsszeli kül- és védelmi miniszteri értekezletén szintén beleegyezett a segítségnyújtásba. Míg azonban az Európai Unió 2003-ban a Kongói Demokratikus Köztársaságban már végrehajtott egy katonai akciót (az Artemis-hadművelet keretében francia katonák segítettek az ottani béketeremtésben), addig a NATO-nak ez lesz történelme első afrikai bevetése.
Appathurai szerint a NATO-támogatás részleteit még ezután dolgozzák ki, de mindenesetre ez teljes összhangban lesz az EU által felajánlottakkal, illetve más szervezetek esetleges segítségnyújtásával.
Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár azért kedden Brüsszelben leszögezte, hogy szükség lesz koordinációra az EU és a NATO között ebben az ügyben. (Megfigyelők szerint ezt különösen fontossá teszi, hogy az EU lényegében ugyanazt ajánlotta, mint a NATO, s hogy egyes tagállamok, főként a franciák a NATO-val szemben az Európai Uniót tolnák előtérbe ebben az ügyben, azaz a rivalizálás már megindult.)
NATO-csapatok küldéséről nincs szó, ezt az Afrikai Unió sem akarja, de az elképzelhető, hogy a segítség megszervezéséhez szükség lesz néhány katona afrikai állomásoztatására.
Dárfúrban, ebben a polgárháborútól sújtott nyugat-szudáni tartományban már évek óta tartanak a kormánypárti milíciák és a felkelő csoportok összecsapásai, s ezekben csak 2003 eleje óta a különböző becslések szerint 180-300 ezer ember halt meg, több mint kétmillió ember pedig otthona elhagyására, menekülésre kényszerült.
Ehhez képest az Afrikai Unió egyelőre mindössze 2200 fős békefenntartó alakulatot állomásoztat az óriási kiterjedésű (Franciaországhoz hasonló nagyságú) területen, s bár az alakulatok létszáma a tervek szerint szeptember végére 7000 fölé emelkedik, vélhetően még ez is kevés lesz a vérontás megállítására.
MTI - fideszfrakcio.hu