Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Markó szerint a szenátus júliusig elfogadhatja a kisebbségi törvényt

A román szenátus júliusig elfogadhatja a kormány által sürgősséggel beterjesztendő kisebbségi törvényt - mondta kedden Budapesten Markó Béla, román miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke.


Dátum: 2005-05-24 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38580
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:42.806371, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Van rá esély, hogy legalább az egyik házban még ebben a parlamenti ülésszakban (július elsejéig) elfogadhatják" - jelentette ki Markó Béla. Hozzátette, hogy az alkotmány szerint a törvényt - amely húsz romániai etnikumot jelöl meg nemzeti kisebbségként - a szenátus elé kell beterjeszteni, de a végső szót a törvényhozás másik háza, a képviselőház mondja majd ki.

Markó Béla közlése szerint a törvény - amelyet a kormány múlt héten fogadott el - része volt az RMDSZ és a kormányzó partnerei közötti koalíciós megállapodásnak, így ha lesz is vita róla a törvényhozásban, az RMDSZ elnöke bízik abban, hogy sikerül elfogadtatni.

A törvény többek között rögzíti a kisebbségek kulturális autonómiához való jogát, így például a közszolgálati rádió- és televíziós adók kötelezettségét, hogy "megfelelő sugárzási időben országosan vételezhető műsorokat kell biztosítaniuk a nemzeti kisebbségi adások számára".

Markó Béla elmondta, hogy a törvény végre államalkotó tényezőnek ismeri el a nemzeti kisebbségeket, s tulajdonképpen nem ütközik a román alkotmány azon paragrafusával, amely szerint Románia egységes nemzetállam.

"Románia az én értelmezésem szerint már régóta nem nemzetállam", még akkor se, ha ezt mondja az alkotmány - hangsúlyozta Markó Béla.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy miután a kisebbségi törvény figyelembe veszi az Európai Unióban érvényes szubszidiaritás és önkormányzatiság elvét, Románia 2007-re várható uniós csatlakozása után sem kell majd módosítani azt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek