A Fidesz állíthat jelöltet Szili ellenében
Rogán Antal a négypárti egyeztetést követően hangsúlyozta, hogy már nincs mód arra, hogy a parlamenti pártok közös köztársasági elnökjelöltet találjanak. Aláhúzta, hogy megnőtt a Fidesz felelőssége, mert a szocialisták jelölése után csak a Fidesz rendelkezik annyi képviselővel, hogy jelöltet állítson a házelnök ellenében.
Dátum: 2005-05-24 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38587
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:45.035877, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rogán Antal szerint innentől kezdve nincs mód arra, hogy a parlamenti pártok olyan köztársasági elnökjelöltet találjanak, aki élvezheti mind a négy párt bizalmát. Lehetségesnek tartja, hogy a kormánypártok valamilyen kimondott, vagy kimondatlan paktum révén egyetértésre jutnak, és megválasztják az MSZP jelöltjét, Szili Katalint, Magyar Bálint miniszteri székéért cserébe kialakulhat a háttérben egy megegyezés a kormánypártok között. A politikus emlékeztetett, az MSZP tegnap 177 szocialista képviselő ajánlásával nyilvánvalóvá tette, hogy Szili Katalint jelölik. Rogán Antal hangsúlyozta, hogy egy ilyen szituációban a Fidesznek nagy a felelőssége, hiszen ez a párt rendelkezik annyi képviselővel, hogy köztársasági elnökjelöltet tudjon állítani Szili Katalin ellenében.
A politikus aláhúzta, hogy ettől a pillanattól kezdve a Fidesz érzi a maga felelősségét, és a következő napokban arra törekednek, hogy megtalálják azt a pártok fölött álló, nagy tekintélyű személyt, aki ha nem is bírja mind a négy párt bizalmát, de legalább az ország közvéleményének a meghatározó támogatottságát élvezi. Rogán Antal újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, hogy május 30-án lesz a Fidesz-frakció ülése, és a képviselőcsoport ezután jelenti be a köztársasági elnökjelöléssel kapcsolatos végleges álláspontját és a jelölt személyét.
Kép és szöveg: T.Z. - Fidesz Webszerkesztőség
fideszfrakcio.hu