Stoiber: a CDU-CSU nem tesz keresztbe
Edmund Stoiber, a CDU-CSU kancellárjelöltje csütörtökön Berlinben bejelentette: az uniópártok a törvényhozásban nem állják útját annak a kormányelképzelésnek, hogy az árvízkatasztrófa következményeinek felszámolása érdekében halasszák el a német adóreform következő szakaszának végrehajtását. Az uniópártok egyúttal lemondanak a részvénytársaságok terheinek növeléséről.
Dátum: 2002-08-22 17:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3541
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:24.255843, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Amennyiben a kormány ragaszkodik terveihez, nem fogjuk elállni az utat, s hagyjuk, hogy a törvénytervezet keresztülmenjen a Bundestagon és a Bundesraton. A CDU-CSU egyúttal lemond azokról a követeléseiről, hogy terheljék meg a társaságokat az árvízkárok felszámolásának meggyorsítása érdekében - közölte Stoiber, hozzátéve: alapos vizsgálódás után arra a következtetésre jutottak, hogy az ingatag konjunktúra miatt most nem lenne ésszerű emelni a társasági adót.
Stoiber szerint a szövetségi jegybank 2001-es nyereségét (7,7 milliárd euró) kellene bevetni a károk felszámolásához, továbbá átcsoportosításokat kell végrehajtani a közlekedési tárca költségvetésében és igénybe kell venni az Európai Unió strukturális alapjait is. Az uniópártok által összeállított kárelhárítási csomag 10 milliárd euró volumenű.
Sajtójelentések szerint az uniópártok azt tervezik, hogy választási győzelmük esetén visszavonnák a jelenlegi kormány adóreform-halasztó intézkedéseit.
A Gerhard Schröder vezette szociáldemokrata-zöld kormány a hét elején jelentette be, hogy 2004-re kívánják halasztani a jövedelemadó csökkentését. Az eredeti tervek szerint jövőre a 48,5 százalékos adókulcs 47-re csökkent volna, a 19,9 százalékos 17-re. Az adómentességet élvező összeg szintén jövőre emelkedett volna 7206 euróról 7426-ra.
Csütörtökön Werner Müller gazdasági miniszter a ZDF televízióban azzal az elképzeléssel állt elő, hogy engedjék el az árvízkárosult üzemek adósságait. - Minden, az üzemet még terhelő adósságot el kell engedni azoknak az esetében, akik mindenüket elvesztették, különben nem tudnak hitelt felvenni - közölte Müller. A részleteket még ki kell dolgozni, de Müller szerint a tartozások elengedésének terhét az államnak és a bankoknak közösen kell vállalniuk, a nagyobb terhet az államnak kell viselnie. Müller 10 ezer euró gyorssegélyt is kilátásba helyezett a kárvallott üzemtulajdonosoknak.
MTI - fidesz.hu