Mit sem ér a 21 pont?
Az egészségügy átalakításának 21 pontja megfeledkezik az egészségügyben dolgozókról - jelentette ki a Magyar Orvosi Kamara elnöke kedden Esztergomban a területi kamara tagjaival találkozva.
Dátum: 2005-05-24 19:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38604
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:50.217297, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Számunkra a 21 pont nem vitatható, az egységes társadalombiztosítás és a szolidaritás elve mellett nyilvánosan letették a voksot, de hiába fejlesztik az egészségügy feltételeit, ha nem lesz, aki dolgozzon a kórházakban" - mondta Éger István az egészségügy kormány által tervezett átalakításáról. A kamara elnöke kiemelte: a 21 pont nem kezeli a hálapénz kérdését, és nem nyújt életpályamodellt az orvosoknak. Éger István utalt arra, hogy egy újsághír szerint 120 ezer forintban határoznák meg a kőművesek minimálbérét, amikor egy kezdő orvos minimálbére jelenleg 107 ezer forint. A 21 pont megvalósíthatatlan lesz akkor, ha nem foglalkozik a humán erőforrással, de ha hinni lehet az ígéreteknek, akkor 2006-ban az egészségügyről szól majd a költségvetés - fűzte hozzá a kamara elnöke. Az ügyeleti díjak fizetésénél, a kismama-perekhez hasonlóan, precedens értékű döntést kellene hozni a kormányzatnak - hangsúlyozta Éger István, aki szerint ezzel megállítható lenne a már eddig 850 orvost érintő elvándorlási folyamat. A MOK elnöke kitért arra is, hogy a műhibaperek körüli jelenlegi felfokozott hangulat többet árthat a szakmának, mint az alulfinanszírozottság. Hangoztatta: amelyik orvos hibázott, annak kötelessége ezt vállalni, de ezért nem kellene az évi 160 millió orvos-beteg-találkozót lebonyolító orvostársdalom egészét rossz színben feltüntetni.
MTI - fideszfrakcio.hu