"Tudatos a faluellenes politika": faluparlament Fertőszentmiklóson
Az önkormányzatok alulfinanszírozottságát nehezményezték, a postabezárásokat bírálták, a vállalkozók adóterheinek mértékét kifogásolták, az erkölcsi nevelést hiányolták a Győr-Moson-Sopron megyei faluparlament résztvevői kedden Fertőszentmiklóson. Felvetéseikre Áder János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője reagált, a mintegy száz résztvevő előtt.
Dátum: 2005-05-25 07:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38613
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:52.889360, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A kormány az elmúlt három évben a választási ígéreteivel szemben tudatos vidékellenes, kistelepülés-ellenes, faluellenes politikát folytat" - mondta. A Fidesz vezető politikusa szerint e mögött politikai hátsó szándék húzódik meg.
"Büntetni akarja a vidéket a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány, mert 1998-ban sem és 2002-ben sem támogatták az itt élők, vagy az itt élők java része a szocialista pártot" - mondta.
A fórum hozzászólói a kistelepülési lét nehézségeiről beszéltek. A fertőszentmiklósi polgármester tarthatatlannak minősítette a jelenlegi gazdasági környezetet, amely szerinte az önkormányzat vagyonának feléléséhez vezet. Az alulfinanszírozottságnak pedig az a következménye, hogy az egyre gyarapodó feladatokat az önkormányzatok nem tudják teljesíteni.
Egy vitnyédi kereskedő azt javasolta, valamilyen támogatási megoldással állítsák meg a magyar termékek arányának csökkenését a kereskedelemben.
Áder János ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, lehetne mozgalmat indítani "vásárolj magyar terméket" jelszóval. A sopronhorpácsi plébános felszólalásában a tévéműsorokat bírálta, mondván, az értékes programokat éjjel, az erkölcsromboló műsorokat délután sugározzák, amikor gyerekek is néznek tévét.
Áder János válaszában annak a véleményének adott hangot, hogy a média területén súlyos gondok vannak.
"De van, amikor itt tényleg rendet kellene tenni, és ha nem a médiatörvény módosításával, akkor (...) polgárjogi eszközökkel kell elérni azt, hogy a súlyosan megbotránkoztató, jó ízlést sértő jelenetek különösen a gyermekek személyiségfejlődését veszélyeztető jelenetek eltűnjenek a képernyőről, legalább is bizonyos napszakokban, ne lehessenek azok láthatók" - mondta.
A Fidesz frakcióvezetője egyetértett a süttöri plébános felvetésével, aki felhívta a jövendő kormány figyelmét, hogy legyen erős valláserkölcsi nevelés, de a vallástalanoknak is legyen erkölcsileg megalapozott élete.
Medgyasszay László független parlamenti képviselő felszólalásában úgy vélekedett, még mindig megvan a lehetőség arra, "hogy megvédjük a termőföldet, de politikai akarat kell hozzá".
MTI - fideszfrakcio.hu