Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jogerősen elítélték Horn diplomahamisító helyettes államtitkárát

Jogerősen pénzbüntetésre ítélte a Pécsi Ítélőtábla a Horn-kormány egykori helyettes államtitkárát, aki jogtalanul próbált magának egyetemi diplomát és doktori címet szerezni a budapesti Kertészeti Egyetemen - jelentette a HavariaPress.


Dátum: 2005-05-25 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38618
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:54.435450, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Buzássy Lajost, aki 1996. februárja és 1997 nyara között volt a Földművelési Minisztérium helyettes államtitkára, a táblabíróság folytatólagosan elkövetett közokirat-hamisításban mondta ki bűnösnek. Pénzbüntetésre ítélték az egyetem akkori rektorát illetve a Kertészeti Kar dékánját is, míg a dékánhelyettes és a Doktori Tanács vezetője megrovásban részesült. A vádirat szerint Buzássynak, aki főiskolai szintű diplomával rendelkezett, egyetemi végzettséget igazoló okiratra lett volna szüksége, helyettes államtitkári kinevezéséhez. Habár az okiratot csak egy három éves kurzussal szerezhette volna meg, az egyetem vezetői alig két hónap alatt megadták a politikusnak a diplomát. Az elsőrendű vádlott ezt követően vérszemet kapott, és 1996. augusztusában úgy döntött, hogy doktori címet is szerez ilyen módon. Az egyetem Doktori Tanácsa meg is adta volna a címet a politikusnak - annak ellenére, hogy az nem rendelkezett nyelvvizsgával -, ám ekkorra egy parlamenti interpelláció révén kitudódott a jogtalanság, s a kinevezést már nem kaphatta meg. Első fokon a bíróság 72 ezer forint pénzbüntetésre ítélte Buzássyt, folytatólagosan elkövetett közokirat-hamisítás miatt, s ezt a Pécsi Ítélőtábla helyben is hagyta. A másodrendű vádlott kari dékánt 150 ezer forint megfizetésére követelezte az első fokon eljáró bíróság, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás és hivatali visszaélés miatt. A táblabíróság ez utóbbi vádpont alól mentesítette ugyan a dékánt, összességében azonban helybenhagyta a döntést. A dékánhelyettesre és a Doktori Tanács elnökre első fokon kiszabott pénzbüntetést a táblabírák megrovásra enyhítették, az első fokon felmentett rektort viszont közokirat-hamisítás miatt 90 ezer forint pénzbüntetésre ítélték.

Forrás: HavariaPress, 2005. május 24.

Kapcsolódó elemek