Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A legtöbb igen szavazat számít a harmadik fordulóban

Az államfőválasztás harmadik fordulójában az kerülhet ki győztesen, akire a legtöbb érvényes igen szavazatot adták le - döntött az Országgyűlés ügyrendi bizottsága. A harmadik fordulóban az érvénytelen szavazatokat figyelmen kívül hagyják.


Dátum: 2005-05-25 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38653
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:05.296527, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés ügyrendi bizottságában megállapodás született a köztársasági elnökválasztás lebonyolításával kapcsolatban felvetődött jogértelmezési kérdésekben, így elhárultak azok az akadályok, amelyek az államfőválasztás zökkenőmentes lefolytatását veszélyeztethették volna.

Államfő a harmadik fordulóban az lehet, akire a legtöbb érvényes igen szavazatot adták le - így összegezhető a testület rövid szerdai ülésén egyhangú határozatokkal elfogadott állásfoglalások tartalma. A bizottság úgy döntött, hogy a választás harmadik fordulójában az érvénytelen szavazatok nem dönthetik el a választás eredményét, azokat az eredmény megállapítása során figyelmen kívül kell hagyni. Ha a harmadik forduló eredménytelen lenne, új köztársasági elnökválasztást kell kiírni. A voksolás során nincs mód többes jelölés esetén nem szavazat leadására.

Az állásfoglalások elfogadásáról szóló szavazásokban - bár képviselője jelen volt - az SZDSZ nem vett részt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek