Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eddig tartott az "apró lépések" ígérete?

Az Egészségügyi Bizottság mai ülésén szavaztak a képviselők a címzett támogatási törvényhez benyújtott módosító javaslatairól. Szomorú, a kormány és a kormánypártok még azokat az indítványokat sem támogatták, amelyek a miniszterelnök által két hete bejelentett, egészségügyre vonatkozó célok megvalósulását szolgálják. - olvasható Frajna Imre és Gógl Árpád közleményében.


Dátum: 2005-05-25 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38656
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:06.269603, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány Ferenc többek között sürgősségi osztály létesítését ígérte Szolnokon, a mai napon ennek ellenére a szocialista-szabad demokrata képviselők leszavazták a szolnoki kórház rekonstrukciójáról szóló javaslatot.

Abban reménykedtünk, hogy a szocialisták legalább két hétig képesek úgy tenni, mintha be akarnák tartani ígéretüket. Mai lépésükkel sajnos ismét csalódást okoztak az embereknek. Bebizonyosodott, hogy a Gyurcsány-kormány továbbra is csak beszél, beszél és beszél.

Budapest, 2005. május 25.

dr. Frajna Imre

dr. Gógl Árpád

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek