Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Éger István az elmaradt ügyeleti díjak kifizetéséről

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke az elmaradt orvosi ügyeleti díjak kifizetéséről, a műhibaperekről mondta el véleményét szerdán Székesfehérváron.


Dátum: 2005-05-25 17:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38659
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:07.221130, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A MOK elnöke a Fejér Megyei Szent György Kórházban tartott fórumot megelőző sajtótájékoztatón kifejtette: "a jogbiztonságba vetett hitnövelő tényező", hogy tavaly május elsejétől visszamenőleg kifizessék az elmaradt ügyeleti díjat, amint jogerőre emelkedik az ügyeleti időt teljes egészében munkaidőnek tekintő határozat.

Mint mondta, ez a megoldás kevesebbe is kerül, mintha külön-külön indítanának pert az orvosok és jó eszköznek bizonyulna az egészségügyi dolgozók elvándorlásának megállítására.

Újságírói kérdésre válaszolva Éger István úgy fogalmazott: a műhibaperekből adódó kötelezettségek kifizetésére nem a külön alapok létrehozása, hanem a valós, a bekerülési költségeket elismerő reális, költségérzékeny, "talpára állított" egészségügyi finanszírozás jelenthet megoldást.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek