Jövőre újabb jövedelmek után kell járulékot fizetni
Januártól 4 százalékos egészségügyi hozzájárulást kell fizetni a tőke- és osztalékjövedelmek, valamint az árfolyamnyereségből, az ingóság eladásából, illetve ingatlan bérbeadásából származó jövedelmek után - jelentette be a kormányszóvivő.
Dátum: 2005-05-25 19:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38665
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:09.041067, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
László Boglár közölte: a járulék felső határa évi 400 ezer forint lesz. Szólt arról is, hogy a saját jövedelemmel nem rendelkezők után a központi költségvetés fizeti be az egészségügyi hozzájárulást az egészségbiztosítási alapba. A szóvivő hozzátette: ennek összegét a mindenkori minimálbérhez viszonyítva állapítják meg.
A kormányszóvivő elmondta: szeptembertől járulékkötelesek lesznek a megbízási díjból és a választott tisztségviselők díjazásából, 2007-től pedig a szerzői jogvédelem alá tartozó tevékenységekből származó jövdelemek is.
Ez újabb adóemelés
A kormány a közterhek csökkentéséről beszél, de közben adókat emel - reagált a kormányszóvivői tájékoztatóra Fidesz frakciójának szóvivője.
- Gyurcsány Ferenc és kormánya már megint az emberek zsebében turkál - mondta Halász János. Hozzátette: újabb adóemelésre kerül sor, ne szépítsünk! Az ingatlaneladás után, az ingóság eladás, az ingatlan bérbeadás, a megbízási díj, a szerzői jogdíjak után újabb adókat vezetnek be és ez elfogadhatatlan. - Azt kell mondanom, nem meglepő mindez, az elmúlt években már 33-szor emeltek adót. A mostani bejelentéssel a legnagyobb probléma az, hogy ez emberek százezreit érinti hátrányosan, és Magyarországon nagyon sokan adnak el apróságokat, és most minden ingóság eladás után 4 százalékos új adót vezetnek be - szögezte le.
Forrás: MR, mno.hu
fideszfrakcio.hu