Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az amerikai elnök fogadja a palesztin elnököt

Hivatali ideje alatt először fogad George Bush amerikai elnök Mahmúd Abbász személyében palesztin elnököt a Fehér Házban. A házigazda ebből az alkalomból jelképesen minden palesztinnak a legőszintébb barátsággal kíván kezet nyújtani. Ennek ellenére a felek várakozásai a látogatás előtt igen különbözők.


Dátum: 2005-05-26 08:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38668
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:09.880086, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Bush-kormányzat számára az elsődleges feladat elérni, hogy Izrael kivonuljon a Gázai övezetből. Washington szeretné, ha ezt a palesztinok és az izraeliek közösen oldanák meg. A sikeres kivonulás régi tabukat rombolna le, aláásná a szélsőségesek pozícióit, bátorítaná a mérsékelt erőket, és megkönnyítené a további kivonulásokat - így kommentálta a Foreign Affairs című amerikai külpolitikai folyóirat Bush stratégiáját. A palesztinok a kivonulási terveket eddig meglehetős kételyekkel szemlélték. Úgy vélik, hogy Ariel Saron izraeli miniszterelnök a Gázai övezetből és a Jordán nyugati partvidékének északi részéből való kivonulást első és egyben utolsó lépésnek tekinti. Abbász az izraeliek nagy aggodalmára írásos biztosítékot akar kérni Bushtól. A palesztinok nagyobb gazdasági támogatást is szeretnének kapni. A pénzügyi segítségnek szerintük végig kell kísérnie az egész békefolyamatot, és ez a segítség nem válhat az Izraellel való tárgyalások pótlékává - jelentette ki Mahmúd Abbász, az al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak. Bush eddig 350 millió dolláros segélyt hagyott jóvá.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek