Bezárták az Egyesült Államok indonéziai képviseleteit fenyegetésre hivatkozva
Az Egyesült Államok csütörtökön időlegesen bezárta jakartai nagykövetségét és más képviseleteit közelebbről meg nem nevezett fenyegetésre hivatkozva- közölte a nagykövetség szóvivője.
Dátum: 2005-05-26 08:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38671
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:10.795516, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az intézkedés érinti a Szurabajában, Medanban, valamint Bali szigetén lévő amerikai konzulátust is. A nagykövetség honlapján közölt üzenet hangsúlyozza: továbbra is nagy a terroristaveszély Indonéziában, bárhol, bármikor támadást intézhetnek olyan épület, helyiség ellen, amelyet külföldiek, vagy azonosíthatóan amerikaiak és más nyugatiak látogatnak.
Az indonéz rendőrség szóvivője ugyanakkor cáfolta, hogy megfenyegették volna az amerikai nagykövetséget és arra szólította fel az országban dolgozó amerikaiakat, hogy folytassák tevékenységüket.
MTI - fideszfrakcio.hu