Választási kislexikon
Az önkormányzati választáson dől el, kik képviselik érdekeinket saját lakóhelyünkön és megyénkben, kivel kell együttműködni településeink szépítésén, de akár kisebb-nagyobb problémáink megoldásán is. A köztársasági elnök 2002. október 20-ára kiírta az önkormányzati választást. A választáson a választópolgárok szavazni fognak: a helyi önkormányzati képviselőkre, a település polgármesterére, a fővárosban a főpolgármesterre, a megyei listákra, valamint a kisebbségi jelöltekre.
Dátum: 2002-08-22 18:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3548
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:26.300005, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jelölő szervezetek
A jelöltek a választáson vagy függetlenként, vagy jelölő szervezet, szervezetek jelöltjeként indulhatnak. Ha jelölő szervezet jelöltjeként indulnak a jelöltek, akkor a jelölő szervezetet (szervezeteket) az illetékes választási bizottságoknál nyilvántartásba kell venni. A Fideszt, az MDF-et, az MKDSZ-t, a Független Kisgazda Polgári Egyesületet központilag veszik nyilvántartásba. Ha egyéb jelölő szervezetek is támogatják jelöltjeinket, akkor őket a helyi választási bizottságnál a párt vagy egyesület bírósági nyilvántartásáról szóló eredeti vagy arról készült hiteles másolatával a P1 nyomtatvánnyal nyilvántartásba kell venni még az ajánlások leadása előtt.
Ajánlás
A helyi választási irodák legkésőbb augusztus 23-án 16 óráig minden választópolgárnak megküldik az ajánláshoz szükséges szelvényeket. Az ajánlószelvények különböző színben készülnek el: a polgármester-választás ajánlószelvénye rózsaszín, a főpolgármesteri ajánlószelvény zöld, a megyei közgyűlés ajánlószelvénye fehér, az egyéni önkormányzati képviselőké sárga, a kisebbségi képviselőjelölteké szürke.
Az ajánlószelvényeket hasonlóan kell kitölteni, mint az országgyűlési választáson. Nagyon fontos, hogy az ajánlószelvény tartalmazza a jelölő nevét, lakcímét, személyi azonosító jelét és saját kezű aláírását. Valamint a jelölt vagy listát állító szervezet nevét és a jelölő szervezetek teljes felsorolását. A szükséges számú ajánlószelvény összegyűjtése után azokat a helyi választási bizottságnál kell leadni, amely ellenőrzi az ajánlószelvények érvényességét. Az egyéni jelölteket az E1 nyomtatvánnyal, a polgármester-jelölteket és a főpolgármester-jelöltet az E2 nyomtatvánnyal, a kisebbségi képviselő-jelölteket az E3 nyomtatvánnyal, a kompenzációs listákat (a megyei és fővárosi listát) az L1, valamint az L2 és L4 nyomtatványokkal kell bejelenteni.
Egyéni képviselőjelöltet, illetve polgármestert a választást megelőző 23. nap (2002. szeptember 27.) 16 óráig van mód jelölni.
Szükséges számú ajánlás
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény alapján kislistás, illetve egyéni képviselőjelöltté válik az, aki a választókerület választópolgárai 1%-ának ajánlásával rendelkezik. Polgármesterjelölt az, aki 10.000 vagy annál kisebb lélekszámú településen a választópolgárok 3%-ának, 100.000 vagy annál kisebb lakosú településen a választópolgárok 2%-ának, de legalább 300-nak, 100.000-nél nagyobb lélekszámú település esetén a választópolgárok 1%-ának, de legalább 2000-nek az ajánlásával bír. A főpolgármester-jelöltséghez a fővárosi választópolgárok legalább 0,5%-ának ajánlása szükséges.
Megyei listát az a jelölő szervezet állíthat, amely a választókerületben lévő települések szavazópolgárai 0,3%-ának ajánlásával rendelkezik. A 10.000 főnél több lakosú településen kompenzációs listát az a jelölő szervezet állíthat, amely az egyéni választókerületek egynegyedében egyéni jelöltet állított. Fővárosi listát az a jelölő szervezet állíthat, amely legalább hat fővárosi kerületben kompenzációs listát állított.
Kompenzációs listát bejelenteni legkésőbb a választást megelőző 20. napig (legkésőbb 2002. szeptember 30. 16 óráig) van mód.
Az ajánlások leadása
Az ajánlásokat polgármester-jelölt, egyéni önkormányzati képviselő-jelölt, illetve kisebbségi képviselő-jelölt esetén a helyi választási bizottságnál kell leadni. A főpolgármester-jelölti ajánlások és a megyei közgyűlési lista leadása pedig a területi választási bizottságnál történik. Minden jelöltnek nyilatkoznia kell arról, hogy választójoggal rendelkezik, a jelölést elfogadja és nem rendelkezik összeférhetetlenséggel, vagy azt megszünteti megválasztása esetén. Az önkormányzati képviselőkkel és a polgármesterekkel összeférhetetlen tisztségeket az önkormányzati törvény, az önkormányzati képviselők és polgármesterek jogállásáról szóló törvények szabályozzák. A felsorolás nem teljes, hiszen más törvényekben, például a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényben is találhatók összeférhetetlenségi szabályok.
Választási szervek
Az önkormányzati választáson működő választási bizottságok: szavazatszámláló bizottság, helyi választási bizottság, területi választási bizottság, Országos Választási Bizottság.
Az egyik leglényegesebb dolog, hogy minden jelölt, jelölő szervezet képviselője jelen legyen a szavazatszámláló bizottságban. Fontos tudni, hogy ahol az adott jelölő szervezetnek egyéni jelöltjei nincsenek, de területi választókerületben a listájára szavaznak, ott erre hivatkozva joga van a választási bizottságba delegáltat küldeni. A helyi választási bizottságba, illetve területi választási bizottságba lehetőleg a jelölt, vagy a jelölő szervezet listájának nyilvántartásba vételével egyidejűleg kell bejelenteni a delegált tagot. A szavazatszámláló bizottságba erre legkésőbb a választást megelőző 16. napig, azaz 2002. október 4., péntek 16.00 óráig van lehetőség a szükséges megbízás csatolásával.
Az önkormányzati választáson működő választási irodák
A választásokon működő irodák: helyi választási iroda, országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda, területi választási iroda, Országos Választási Iroda. A Fidesz a választási irodákkal, valamint az Országos Választási Bizottságba delegált taggal a központi hivatalon keresztül tartja a kapcsolatot. A szavazatszámláló bizottságba delegált tagok részére felkészítő anyag készül, amelyet a Fidesz Koordinációs Irodái juttatnak el a jelöltek, illetve a jelölő szervezetek által delegált választási bizottsági tagok részére.
Szavazás
A 10.000 vagy ennél kevesebb lakosú településen a képviselőket kislistán választják. Nem tartható meg azonban a választás, ha kevesebb jelölt indul, mint amennyi a megválasztható képviselő-jelöltek száma. A szavazólapon minden választópolgár legfeljebb annyi jelöltre szavazhat, ahány tagja a képviselőtestületnek lehet. Képviselők lesznek, akik a megválasztható képviselők száma szerint a legtöbb szavazatot kapták. Szavazategyenlőség esetén sorsolást kell tartani. Ha a megválasztott polgármester szerepel a kislistán, őt arról törölni kell. Ebben az esetben mandátumot a következő legtöbb szavazatot kapott jelölt kap.
A főváros kerületeiben, valamint a 10.000-nél több lakosú településeken vegyes választási rendszer működik. A választópolgárok egyéni jelöltekre adják le szavazatukat. Az egyéni választókerületben a legtöbb érvényes szavazatot kapott jelölt jut mandátumhoz. Szavazategyenlőség esetén itt azonban időközi választást kell tartani. Azok az egyéni választókerületben leadott szavazatok, amelyekkel nem szereztek mandátumot a jelölő szervezetek, felkerülnek a jelölő szervezetek által állított kompenzációs listára. Közös jelöltek esetén, ha a jelölő szervezetek külön kompenzációs listát állítottak, akkor a kompenzációs listák számának arányában oszlanak meg a szavazatok a jelölő szervezetek között.
Jogorvoslatra a választás minden szakaszában három napos határidők vannak. Kivétel az eredményt megállapító döntés, mert az ellen jogorvoslat gyakorlására csak 24 óra áll rendelkezésre.
fidesz.hu