Segélykoncert Mátrakeresztesért
Segélykoncertet tartanak a felhőszakadás okozta károkkal sújtott Mátrakeresztes megsegítésére neves muzsikusok pénteken Pásztón. Fellép Tolcsvay László, Sebestyén Márta, Koncz Zsuzsa, keresztes Ildikó és az Omega együttes. Egy jegy 3500 forintba kerül, az összegyűlt pénzt Mátrakeresztes kapja.
Dátum: 2005-05-26 08:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38674
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:11.682260, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Néztem a televízióban is, konkrétan azt, hogy egy mátrakeresztesi család áll a saját háza előtt, amelynek a hátsó részét teljesen elmosta a víz - mondta el a Magyar Rádiónak az ötletgazda, Tolcsvay László. Akkor az jutott eszembe, mit lehetne segíteni. Hát mit lehet segíteni? Az ember muzsikával tud segíteni. Fölhívtam egy barátomat, Molnár Csabát, aki szervező, és körülbelül egy fél óra múlva visszatelefonált, hogy az Omega együttes, Koncz Zsuzsa, Keresztes Ildikó, Márti és én ráérünk május 27-én, és Pásztón, a sportpályán tartunk egy segélykoncertet. Ilyen összeállításban még soha nem léptünk föl közösen, nagy - hogy mondjam - műfajbeli különbségek lesznek. Azt remélem, hogy azok az emberek, akik eljönnek, és 3500 forintért vesznek egy jegyet, amivel támogatják ezt az akciót, egy konkrét valamin szeretnénk segíteni. Lehet, hogy csak egy valakin fogunk tudni segíteni, vagy kettőn, vagy hármon, de annak az az élete. És nagyon boldog vagyok, hogy ennyi művész kolléga jött össze. Reméljük, hogy a közönség örülni fog ennek.
- Nagyon megörültem, amikor Laci szólt, mert egyrészt nagyon szívesen segítek minden ilyen helyzetben - közölte az egyik fellépő művész, Sebestyén Márta. A Mátra különösen kedves a szívemnek, gyakran járok oda a gyerekeimmel, meg családi kapcsolatom is van, és mindig arra gondoltam volna, hogy gyönyörű zenék termettek ebből: Kodály Zoltán megírta remekművét, a Mátrai képeket. Hát igazán megérdemli az a nép, hogy odafigyeljünk, és segítsünk ahogy tudunk, és két olyan szép dalt énekelhetek most, amit Tolcsvay mester nekem írt. Úgyhogy igazán büszke is vagyok, hogy ezt ilyen célból is elénekelhetem, hogy evvel segíthetünk.
Forrás: Lengyel Anna, Magyar Rádió
fideszfrakcio.hu