Rendőrségi reform: spórolni akartak, kétszer annyiba kerül
Költségkímélő reformot hirdetett az Országos Rendőr-főkapitányság: a vezetői szintek csökkentésével megpróbálta racionalizálni szervezetét. Főtiszteket nyugdíjaztak, ám kiderült, hogy mégis szükség van rájuk, ezért köztisztviselőként újraalkalmazzák őket. Hogy az állam jól jár-e, az erősen kétséges, ám a főtisztek biztosan: megkapják ugyanis a nyugdíjat és a köztisztviselői illetményt is.
Dátum: 2005-05-26 08:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38675
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:12.029163, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tavaly júniusi átszervezést követően az Országos Rendőr-főkapitányságon (ORFK) tucatnyian vannak, akik az átalakítás következtében történt nyugdíjazásuk ellenére továbbra is a rendőrpalotában dolgoznak, de vannak olyanok is, akik beosztás nélkül kapnak fizetést az országos kapitányságon.
Németh Lajos, az ORFK sajtóosztályának vezetője az MNO-nak ezzel kapcsolatban azt mondta: a nyugdíjazottak továbbfoglalkoztatását az indokolta, hogy az "átszervezés során tapasztalt, és speciális ismeretekkel rendelkező kollégák távoztak a szervezetből", akik helyét lehetőség szerint hasonló kvalitású emberekkel, néhány esetben ugyanazokkal igyekeztek betölteni. Németh ennek ellenére az átszervezést kellően átgondoltnak nevezte.
A nyugdíjazottak továbbfoglalkoztatása azért köztisztviselői státuszban történik - tudtuk meg az osztályvezetőtől -, mert az átszervezés során sok, korábban hivatásos helyet nem megszüntettek, hanem köztisztviselőivé minősítettek át, így az átszervezés miatt nyugdíjazott, de még most is az ORFK által alkalmazott egykori főtisztek magas (a munkaerőpiacon eltöltött idő hosszának növekedésével emelkedő) köztisztviselői fizetésük mellé nyugdíjat is kapnak. Ez utóbbi egyes nyugdíjazottak esetében a korábbi nettó havi tiszti illetményüknél is magasabb - mondta Németh Lajos. Ilyen módon tizenhat főt foglalkoztatnak köztisztviselőként a Teve utcában, és csak egy fő esetében döntöttek úgy, hogy olyan feladatot lát el, amelyet a költségkímélés érdekében nem főállású, hanem megbízási szerződéssel alkalmazott munkatárssal kívánnak betölteni. Németh Lajos egyébként a köztisztviselők esetében is úgy vélte, hogy esetükben ez a legköltségkímélőbb megoldás a tavalyi évet százmilliós hiánnyal záró ORFK-nak.
A beosztás nélkül az ORFK-n foglalkoztatott négy főről az osztályvezető elmondta: tőlük a Belügyminisztérium (BM) átalakítása során váltak meg. Ők most rendelkezési állományban vannak a főkapitányságon, amire jogszabály ad lehetőséget. Beosztásuk ezért nincs. Németh Lajos szerint meghatározott feladatokat látnak el. Elmondta továbbá: tervezik, hogy beosztást kínáljanak nekik, de konkrét elképzeléseket nem tudott mondani.
Németh a lap kérdésére azt is elmondta, hogy a "vezetők szándékai szerint sem létszámleépítésre sem elbocsájtásokra nem kerül sor".
Forrás: Orosz Zoltán, mno.hu
fideszfrakcio.hu