Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A "nemzetellenes törekvések" ellen demonstrálnak holnap

Tégy a gyűlölet ellen! elnevezéssel tartanak a polgári körök békés demonstrációt a gyűlöletbeszéd miatt holnap 17 órakor a budai Várban, a Szent István-szobornál. Így kívánják elítélni azokat a "nemzetellenes törekvéseket", amelyek célja "szembeállítani magyart a magyarral, kihasználva, hogy más lehet a bőrünk színe, eltérő a vallásunk, sokféle a nemzetiségünk".


Dátum: 2005-05-26 09:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38676
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:12.317955, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nagygyűlésen felszólal Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, a Lungo Drom országos cigány szervezet elnöke, Jankovics Marcell filmrendező és Kerényi Imre rendező. A polgári körök által kezdeményezett megmozdulás apropója az a hecckampány, amelyet több balliberális közéleti személy okozott a cigány fiatalembert érő bűncselekmény kapcsán.

Ismeretes, a rendőrségi nyomozás előtt rasszizmussal vádolták meg nemcsak a - mint a napokban kiderült - roma elkövetőt, hanem belekeverték az ügybe a hazai jobboldalt, egyes sajtóorgánumokat is, valamint a fasizmus feléledéséről vizionáltak.

- Fontos, hogy ne a gyűlöletkeltés, a cigány és a többségi társadalom szembeállításának a szítása kerekedjen felül a szereteten és a társadalmi békén - ezzel indokolta Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke, miért vesz részt ő és az országos cigány szervezet 19 megyei vezetője a pénteki nagygyűlésen. A fideszes honatya hangsúlyozta: az a politikai erőtér, amelyet lerasszistáztak egy bűncselekmény ürügyén a közelmúltban, bizonyosan előítélet-mentes és közös Magyarországban gondolkodik, felelősen és higgadtan.

Vasárnap a magyargyűlölet ellen demonstrálnak a Moszkva téren délután két órakor. Az antifasiszta tüntetésen a balliberálisok szerint provokáló Tomcat és a kettős állampolgárság internetes honlapjának szerkesztősége által rendezendő demonstrációt többek között azért szervezik, mert a "magyarellenes hisztériakeltők" nyomás alatt tartják a rendőrséget. A rendezvényen - amelyet a Jobbik és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom is támogat - "szót emelnek az átszúrt és kirabolt magyar áldozatokról is" - mondta Molnár Balázs szervező.

Magyar Nemzet, 2005. május 26.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek