Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gál Kinga: Európának az alapvető jogok szimbólumává kell válnia

Az alapvető jogok európai ügynökségének működtetésével az a cél, hogy ezeket a jogokat minden európai uniós politika és intézkedés középpontjába állítsák, hogy Európára valóban mint az alapvető jogok szimbólumára lehessen gondolni - szögezte le a témáról készített saját jelentésének európai parlamenti plenáris vitájában Gál Kinga szerdán Brüsszelben.


Dátum: 2005-05-26 09:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38677
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:12.619104, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az alapvető jogok előmozdításáról és védelméről, illetve az ügynökség működéséről szóló jelentésről csütörtökön szavaz az Európai Unió képviselőtestülete: a szakbizottsági voksolás és a szerdai vita tanúsága szerint nagyarányú támogatás várható. A dokumentumot ezúttal együtt vitatta a ház az indiai származású, egyesült királyságbeli Claude Moraes A kisebbségek védelme és a megkülönböztetés elleni politikák című tervezetével.

Gál Kinga jelentése - amelyet az igazságügyi bizottság egy hónapja 46 igen, 3 ellenszavazattal, egy tartózkodás mellett hagyott jóvá - egyebek között kimondja: az ügynökségnek az legyen a fő feladata, hogy védelmezze és ellenőrizze azon jogok betartását, amelyek az EU alkotmányos szerződésében, illetve az alapvető emberi jogok azt kiegészítő chartájában szerepelnek. Nagyon fontos a dokumentum szerint az is, hogy a lakosság ismerje az ezzel kapcsolatos uniós lehetőségeket és adottságokat. Az ügynökség feladata lenne az elképzelés szerint megbízható adatok szolgáltatása is az uniós intézmények felé.

Az ügynökség működésének megindítása a tervek szerint fontos téma lesz az EU-tagországok állam- és kormányfőinek júniusi találkozóján. A magyar képviselő asszony elképzelése szerint az ügynökség legfontosabb feladata, hogy közérthető nyelvre fordítsa és közelebb vigye a polgárokhoz alapvető jogaikat, hogy az emberek valóban élni tudjanak azokkal. Az ügynökségnek hálózatként, ernyőszervezetként kell működnie, magában foglalva más emberjogi intézményeket is.

Gál Kinga felszólalásban elmondta: az unióban lennie kell egy olyan ügynökségnek, amely figyelemmel követi, vajon valóban érvényesülnek-e a szépen megfogalmazott alapelvek. Erős, független, hatékony és költséghatékony szervezetet kell létrehozni, hitelességet biztosító mandátummal. Az ügynökség külön részlegének a tradicionális nemzeti kisebbségekkel kell foglalkoznia - tette hozzá.

Franco Frattini, az Európai Bizottság igazságügyi felelőse elmondta, hogy testülete egyetért a jelentés tartalmával és annak célkitűzéseivel. Emlékeztetett arra, hogy a bizottság is vezető prioritásai közé sorolja az alapvető jogok érvényesítésének segítését és garantálását.

Moraes jelentésében azt hangsúlyozta, hogy az unió további bővítései következtében egyre több olyan EU-tagállam lesz, amelyre a kulturális és nyelvi sokszínűség jellemző. Ezért tartja fontosnak a kérdéskör rendezését, mert jóllehet a koppenhágai kritériumokban szerepel a kisebbségek védelme, az Európai Unió még csak meg sem határozta, kiket tekint nemzeti kisebbséghez tartozóknak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek