Ifjúságpolitikai programot készít a Fidelitas
Új Nemzedék 2006. címmel ifjúságpolitikai programot készít a Fidelitas; ez válhat a választásokat követően a polgári kormány ifjúságpolitikájának alapjává - jelentette ki Szijjártó Péter szerdán Gyöngyösön.
Dátum: 2005-05-26 09:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38680
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:13.531900, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A Fidelitas elnökeként negyven fiatalt kértem fel, hogy készítsük el együtt az Új Nemzedék 2006. című ifjúságpolitikai programot. (...) A program elkészülte után azt át fogjuk adni a Polgári Kormányzás 2006. Intézetnek és annak vezetőjének Navracsics Tibornak, és egy olyan programot adunk majd ki a kezünkből (...) amely program alkalmas lesz arra, hogy alapját képezze egy elkövetkezendő polgári kormány ifjúságpolitikai intézkedéseinek" - közölte sajtótájékoztatóján a Fidelitas elnöke.
Hozzátette, hogy a programkészítésben részt vevő fiatalok között, akik május 30-i határidővel vállalták a dokumentum megfogalmazását, civil ifjúsági szervezetek vezetői, hallgatói mozgalomban edződött fiatalok, határon túli magyarok és politológusok vannak.
Szijjártó Péter közölte: a kormány hadat üzent az új nemzedéknek, és háborúban áll a fiatalokkal, hiszen soha annyi az ifjúságot negatívan érintő kormányzati intézkedés nem született, mint 2002 óta.
Példaként elmondta, hogy kilencről 12 százalékra emelkedett a diákhitel kamata, és a kormányzat szétverte az otthonteremtési programot, amelyet nem tud pótolni a Fészekrakó program.
Az ígéretekkel ellentétben nem vált ingyenessé a diákok számára az iskola és az otthon közötti utazás, nem lett ingyenes a tankönyv, és egyetlen egy új kollégiumi férőhely sem épült - fűzte hozzá.
Ugyanakkor ma minden hatodik fiatalnak a munkanélküliség rémével kell szembenéznie a pályakezdéskor, hiszen a frissdiplomások között 16 százalékos, az ifjúság egészét tekintve pedig 18-19 százalékos a munkanélküliség - mondta a politikus.
Közlése szerint a Fidelitas ebben a helyzetben döntött a polgári kormányzás ifjúságpolitikáját előkészítő program elkészítése mellett. Egyúttal felszólítják a kormányt, hogy hagyjon fel a fiatalok ellen viselt hadjárattal, és a következő egy esztendőben ne rontsa tovább a fiatalok élethelyzetét.
MTI -fideszfrakcio.hu