Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nastasének nem tetszik a kisebbségi törvény tervezete

Alapvetően megkérdőjelezte a román kormány által a múlt héten elfogadott kisebbségi törvénytervezetet Adrian Nastase, a román képviselőház elnöke, a tavaly választások után ellenzékbe szorult Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöke.


Dátum: 2005-05-26 09:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38681
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:13.869200, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Calin Popescu Tariceanu román kormányfőhöz intézett szerdai levelében Nastase parlamenti és politikai tisztségviselőként, valamint volt kormányfőként és a nemzetközi közjog professzoraként azt írta, hogy a jelenlegi román kormánynak - amelynek a nemzeti kisebbségek státusára vonatkozó törvénytervezetet kidolgozó és benyújtó Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is tagja - nem sikerült "korrekt elemzést" adni a szóban forgó jogszabály lehetséges következményeiről.

Levelében az ellenzéki román politikus - miközben felsorakoztatta az általa vezetett egykori PSD-kormány belpolitikai és nemzetközi érdemeit és sikereit a nemzetiségi kérdés kezelése terén - alapvetően megkérdőjelezte a törvénytervezetet. Kifogásolta például, hogy a tervezet előírásai - mint írta - ellenkeznek az egységes román nemzetállam alkotmányos elveivel, a kulturális autonómiára vonatkozó előirányzatai pedig a kisebbségek "túlságos elszigetelődéséhez" vezetnek, megosztják a társadalmat, elismerik a kollektív jogokat. Nastase szerint a jogszabály nemcsak a román alkotmányos elvekkel, hanem a kisebbségekre vonatkozó nemzetközi normákkal is ellenkezik. Kifogásolta Nastase azt is, hogy a Tariceanu-kabinet nem konzultált a tervezetről az ellenzékkel és a civil társadalommal.

A Nastase vezette szociáldemokrata kabinet a PSD és az RMDSZ közötti éves együttműködési megállapodások alapján kormányozta Romániát 2000-2004 között.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek