Veszélyek: EU-csatlakozás nemzeti érdekeink feladásával és a Széchenyi Terv megszüntetése
Magyarország európai integrációját minden parlamenti párt a legfontosabb célok közé sorolja, a csatlakozás körülményeit azonban a jelenlegi kormánypártok és az ellenzék eltérően ítéli meg - hangzott el csütörtökön azon az ifjúsági és közéleti fórumon, amelyet a Fesztivál a határon elnevezésű rendezvénysorozat keretében tartottak Kőszegen. A rendezvényen Szájer József, a parlament alelnöke és Szent-Iványi István, az Országgyűlés európai integrációs bizottságának elnöke vitázott egymással.
Dátum: 2002-08-22 18:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:26.594707, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szájer József szerint az európai uniós csatlakozás során elsődleges feladat a magyar nemzeti érdekek képviselete és érvényesítése.
- Medgyessy Péter kormányfő azzal a kijelentésével, amely szerint csak az Európai Unión belül van élet, azt fejezte ki, hogy a jelenlegi kormányzat akár a nemzeti érdekek háttérbe szorítására árán is az uniós csatlakozást szorgalmazza - mondta a fideszes politikus.
A szabad demokrata Szent-Iványi István ezzel szemben úgy vélekedett, hogy a jelenlegi kormánykoalíció mindent megtesz az európai uniós csatlakozás érdekében, ugyanakkor hatékonyan képviseli a magyar érdekeket.
A két politikus véleménye eltért a magyar mezőgazdaság EU-integrációját illetően is. Szájer József szerint a csatlakozásig a magyar gazdákat földhöz kell juttatni és megfelelő hitelekkel versenyképessé kell tenni.
- A jelenlegi kormány azonban első intézkedései között módosította a földtörvényt, elővásárlási joghoz juttatva a bankokat és a szövetkezeteket - tette hozzá.
Szent-Iványi István szerint a magyar mezőgazdaságnak elsősorban azokra a piacokra van szüksége a fejlődéshez, amelyek az európai uniós csatlakozással megnyílnak. Emlékeztetett: az SZDSZ elfogadta a földtulajdonlással kapcsolatos hétéves moratóriumot, de - mint megjegyezte - az Európai Unió alapjogai közé tartozik a tőke szabad áramlása.
Szájer József azzal vádolta a Medgyessy-kormányt, hogy gyakorlatilag leállította a Széchenyi Tervet és ezzel rontotta a kis- és középvállalkozók csatlakozás utáni esélyeit.
Szent-Iványi István ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy a Széchenyi Terv jövő évi kereteinek több mint egyharmadát lekötötte az előző kormányzat ígérvények formájában, viszont nem készítette el határidőre a nemzeti fejlesztési tervet.
Az integrációs bizottság elnöke szerint az Orbán-kormány egyik legnagyobb mulasztása az uniós csatlakozással kapcsolatban, hogy nem tájékoztatta az embereket az integráció előnyeiről és hátrányairól.
- A 24. órában vagyunk az állampolgárok tájékoztatását illetően, hiszen az uniós csatlakozást egy népszavazásnak kell megelőznie - hívta fel a figyelmet az SZDSZ-es honatya.
Szájer József egyetértett politikustársával a tájékoztatás fontosságában, de utalt arra, hogy az állampolgároknak nem általános európai uniós ismeretekre, hanem konkrét információkra van szüksége.
MTI - fidesz.hu
***
A beszélgetést augusztus 22-én este 10 órakor az M1 Aktuális című műsorában közvetítik felvételről.