Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tetemes Fidesz-előny a Szondánál

A biztos pártválasztói csoporton belül a Fidesz jelenleg 50, az MSZP 40 százalékon áll - derül ki a Szonda Ipsos május közepén, a felnőtt lakosság körében végzett közvélemény-kutatásából.


Dátum: 2005-05-26 09:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38685
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:15.032735, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Statisztikailag nem jelentős módosulás történt a biztos pártválasztói csoporton belül, ahol a Fidesz jelenleg 50, az MSZP 40 százalékon áll - ekként foglalhatók össze azok az eredmények, amelyek a Szonda Ipsos május közepén, a felnőtt lakosság körében végzett közvélemény-kutatásából származnak.

Úgy tűnik, e történések nem igazán érdeklik a választópolgárokat, az események kifejezetten taszítják a pártoktól a választókat. A politikától távol maradók aránya májusban 42 százalék. Három részre tagolható ez a csoport: 19 százalékuk bizonytalan abban, hogy melyik pártot támogassa, 18 százalékuk teljesen passzívan viszonyul a politikához, míg öt százalék elrejti a véleményét.

A pártoktól való távolságtartás nem feltétlenül jelent határozott ellenérzéseket, sokkal inkább apátiáról beszélhetünk. Nem emelkedett ugyanis az egyes pártokat elutasítók aránya, nem fordultak át eseti ellenszenvekbe a politikával szembeni általános negatív érzések. Tanácstalanság, közömbösség lett úrrá az embereken, amit egyébként az is jól mutat, hogy szinte minden politikai kérdésben emelkedett a válaszadást kerülők aránya.

A jelöltállítás ideje van most, érdemes a választási földrajz és demográfia szempontjaira figyelni, hiszen a Fidesz és az MSZP támogatottságában erős regionális és településnagyság szerinti különbségek vannak. A fiatal demokraták különösen Dél-Alföldön, valamint a Közép- és Nyugat-Dunántúlon állnak jól (34-38 százalékon), ezzel szemben Észak-Magyarországon kifejezetten gyengék (20 százalék). A szocialisták az Észak-Alföldön és Közép-Magyarországon értek el az átlagosnál valamivel jobb arányokat (25-26 százalék), Dél-Alföldön viszont (16 százalék) tekintélyes a lemaradásuk.

A településnagyság szerint is markáns különbségek mutatkoznak a két párt szavazótáborának méretében. Az 5000 fős lélekszám alatti települések alapvetően a Fidesz felségterületének számítanak, ők itt 34 százaléknyi, az MSZP 19 százaléknyi szavazót érezhet maga mögött. Érezhetően kisebb a kormánypárt hátránya az 5-10 ezer lakosú településeken (Fidesz: 29, MSZP: 22 százalék) és az e fölötti kategóriában. A 10 és 50 ezer fő közötti városokban is fiatal demokrata előny mutatkozik (29-23 százalékok), csak az 50 ezret meghaladó lélekszámú településeken áll szoros versenyben a két párt (a Fidesz 26, az MSZP 24 százalékon). Ugyancsak kiegyenlített erőviszonyok mutatkoznak Budapesten, ahol az MSZP 26, a Fidesz 25 százalékon áll. A Fidesz a falvakban és a kisvárosokban egyértelmű fölényben van az MSZP-vel szemben, a közepes és a nagyvárosokban kis előnye van, míg Budapesten lényegében egyező erőt képviselnek.

Forrás: Népszabadság, 2005. május 26.

Kapcsolódó elemek