Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért könnyezünk ásítás és nevetés után?

"Mi az oka annak a jelenségnek, amit úgy nevezünk néha, hogy léket kap a szemünk, azaz ásítás után csorogni kezdenek a könnyeink? A nevetéstől miért könnyezünk?"


Dátum: 2005-05-26 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38691
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:16.864490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A könnymirigy a szemüreg külső felső részében található. Folyamatosan termeli váladékát, a könnyet, ami vékony filmként bevonja a szemgolyó felszínét, és mechanikai valamint enzimei révén fertőzés elleni védelmet is nyújt. Könnyezéshez vezet, ha a könny elvezetése akadályozott az orr irányába - ezt tapasztalhatjuk, hogyha nagyon náthásak vagyunk - illetve, ha a termelődése fokozódik a könnymirigyben.

A szem különböző irritációi - szempilla, egyéb idegen test, hagyma illóolajai, stb. - fokozzák a könnytermelést, csakúgy mint egyes betegségek, gyulladások. A könnymirigy beidegzése többrétű. Az alapállapotban lévő működését az arcideg irányítja. A könnyelválasztás fokozódása bekövetkezhet a szimpatikus idegrendszer izgalma révén heves érzelmek, öröm, bánat, meghatottság kapcsán. Ez az egyik összefüggés a nevetés és a könnyezés között.

A paraszimpatikus idegrendszeren keresztül is megnövekedhet a termelődő könny mennyisége. Ásításkor mélyen belélegzünk, majd a hangrésünket bezárva egy ideig tüdőnkben tartjuk a levegőt. Ezáltal mellkasunk belső nyomása jelentősen emelkedik, és ez mechanikailag ingerli a mellkas középső részén felülről lefelé haladó bolygóideget (nervus vagus), amely a fő paraszimpatikus ideg.

A mellkasi nyomás akaratlagos növelését tudatosan alkalmazzák az orvoslásban a bolygóideg ingerlésére, a módszert Valsalva-manővernek hívják. A gyógyászatban megfigyelhető elsődleges jótékony hatás a szívfrekvencia csökkentése. Emellett azonban az agyi központokon keresztül a könnymirigyet is befolyásolja, és a vagusizgalom hatására könnyezés indul meg.

Ugyanilyen módon vezet a mellkasi nyomás emelkedéséhez és ezáltal könnycsorgáshoz a nagy nevetés, az erőlködés, nehéz tárgy felemelése is. Ez a nevetés és a könnyezés közötti másik kapcsolat.

Bíró Zsuzsa

geogrephic.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek