Környezetvédők tiltakoztak Kékkútnál
Félpályás útelzárással, forgalomlassítással tiltakoztak csütörtökön Kékkút határában a környék természetvédői egy szerintük indokolatlan beépítés ellen.
Dátum: 2002-08-22 19:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3550
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:26.900103, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A jelképes megmozdulással arra szeretnénk figyelmeztetni, hogy a Balaton-felvidéket is a Pilis sorsa várja, az érintetlen természet lakóparkokkal való beépítése, ha ezt nem akadályozzuk meg - közölte Somogyi Győző, a tüntetést szervező Káli-medencei Környezetvédelmi Társaság titkára az MTI-vel.
Kékkút és Kővágóörs között egy órán át tartott a megmozdulás annál a 14 hektáros területnél, amelyre a környezetvédők tiltakozása és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park fellebbezései ellenére ház épült.
A káli-medencei környezetvédők szerint a Balaton-felvidék védett területein nem lenne szabad megengedni hasonló építkezéseket, és miután a nemzeti park eredménytelenül igyekezett megakadályozni a beépítést, a zöld szervezet a tiltakozásnak erre a formájára kényszerült. - Azt szeretnénk elérni, hogy a nemzeti park védje meg a Balaton-felvidéket - fogalmazott Somogyi Győző.
A 250 tagú, 1979 óta tevékenykedő környezetvédő egyesület csütörtöki békés demonstrációja kapcsán az MTI érdeklődésére Kovács Béla, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatója elmondta: mindent megtettek a környezetvédők által kifogásolt építkezés megakadályozásáért, de nem jártak sikerrel.
Kifejtette: az 1996 óta zajló ügyben a földhivatalnál fellebbeztek, első fokú építési szakhatóságként elutasították a kérelmet, majd bírósághoz is fordultak az ügyben, de eredményt nem értek el, mert a kékkúti ingatlanon az építkezés az előírásoknak, a Balaton-törvénynek is megfelelően folyt.
A megmozdulást követően a környezetvédő egyesület közgyűlést tartott a salföldi majormúzeumban, ahol a tagság egyeztette elképzeléseit a nemzeti park vezetőivel.
MTI - fidesz.hu