Ellenzik az árversenyt a patikusok
Egy törvényjavaslat értelmében októbertől a nem támogatott gyógyszerek árát a patikák határozhatnák meg, így az egyik gyógyszertár olcsóbban adhatná a vitamint, mint a másik. A szakma tiltakozását jelentette be.
Dátum: 2005-05-26 12:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38697
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:18.775676, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Már hivatalosan is tiltakozik a Magyar Gyógyszerész Kamara egy készülő törvényjavaslat ellen, amelynek értelmében megszüntetnék az egészségbiztosító által nem támogatott orvosságok egységes árát. A tervek szerint mintegy tízezer gyógyszer "szabadáras" lenne, köztük a vitaminok, a köptetők, a hormonkészítmények, a fogamzásgátlók.
A jogszabályalkotók szándéka információink szerint az, hogy a gyártók által nyújtott kedvezményeket a betegek is élvezhessék. Elvben tehát az a patika, amelyik nagy tételben vásárol, emiatt jelentős árengedményben részesül, a kedvezményét továbbadhatná a betegeknek is, akárcsak a kereskedők.
A szakmában azonban nagy ellenérzést és felzúdulást váltott ki a törvénytervezet híre. Hávelné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke a Népszabadságnak elmondta: a vevők nem fogják tudni, hogy olcsóbban vagy drágábban jutottak-e a készítményekhez, miközben teljesen kiszámíthatatlanná válnának az árak.
A patikák közötti ellentétekhez vezetne az intézkedés - Stumpf Lórántné, a szegedi Bartók gyógyszertár vezetője szerint. Saját gyógyszertárát a kicsik közé sorolva úgy véli, a törvénytervezet a nagyobbaknak kedvezne. Ugyanakkor a gyógyszerek árára leginkább odafigyelő öregek is nehéz helyzetbe kerülnek, hiszen járkálhatnának egyik patikából a másikba megtudni, hogy az adott orvosság hol a legolcsóbb.
A Vasas Szent Péter Gyógyszertár - amelyik a nagyobb patikák közé tartozik - vezetője, Fodorné Novák Alexandra szerint nem a kicsik és a nagyok, hanem a kiskereskedelem és a nagykereskedelem harca alakulna ki a piacon a törvényjavaslat parlamenti megszavazásával. A gyógyszertár nem tudná alkalmazni a kedvezményeket, hiszen nagyon kicsi az az árrés, amit alkalmaznak. Példaként elmondta, hogy egy drága, 70 ezer forintba kerülő ampullán jelenleg 850 forintot keresnek. (Mellesleg ennyi a haszon az összes, 5 ezer forintnál drágább orvosságon.) Ennél kisebb árrésért egyiket sem tudná adni, hiszen hatalmas a patika rezsije: a nagyobb alapterület több kiadással jár, a több, magasan kvalifikált gyógyszerésznek pedig a bérköltsége is jóval magasabb.
Forrás: www.delmagyar.hu
fideszfrakcio.hu