Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A nagycsaládosok nem örülnek a változásnak

Annak, aki dolgozik, az a jó, ha megmarad a gyermekek után járó jelenlegi adókedvezmény — mondta Bíróné Munkácsi Rozália, a Nagycsaládosok Egyesülete Szolnok elnöke. Hozzátette: márpedig az egyesület tagjai munkával keresik kenyerüket.


Dátum: 2005-05-26 12:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38699
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:19.415405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elnököt azzal kapcsolatban kérdezte a lap hogy, mi a véleménye a kormány tervezett lépéséről, miszerint január elsejétől kétszeresére emelkedik a családi pótlék és átalakítják a gyermekek után járó adókedvezményt.

— A családi pótlék növelésével azokat támogatják, akik eddig is elvoltak munka nélkül. Az a réteg, amelyet megcéloztak ezzel az emeléssel, továbbra sem tud munkát találni, ráadásul a gyerek nem fog jobb körülmények között felnőni. A családi pótlék emelése nem azt a célt szolgálja, hogy a demográfiai helyzeten javítson. Akik azért vállalnak gyereket, hogy a társadalom is erősödjön ezáltal, azoknak nem motiváló a pótlék emelése.

Szarvák Tibor szolnoki szociológus szerint az átmenet évtizede után az egyik legfontosabb kérdés térségünkben a stabilitás, a kiszámíthatóság. Annak elérése, hogy végre Közép-Európában is lehessen komolyan tervezni (legalább) középtávra. Ez ugyanúgy érvényes az adótörvényekre, és ugyanúgy igaz a gyermekek után járó támogatások esetére.

A stabilitás (nem elsősorban az összegek, hanem inkább az elvek terén) hosszabb távon kihathat a jövőnket meghatározó demográfiai arányokra is. A mostani döntés alapvetően azt a jelenséget próbálja kezelni, amely arról szól, hogy nem mindegy, hová születünk.

Forrás: www.zalaihirlap.hu

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek