Ahová Gyurcsány lép, ott pénz nem marad
Kibújt a szög a zsákból, akinek a számára eddig nem volt világos, tegnap megérthette, hogy az egy hónapja sorozatban bejelentett kormányzati lépések adóemelést, áremelést, és megszorításokat jelentenek az emberek többsége számára. Azt is mondhatnánk, ahová Gyurcsány Ferenc lép, ott pénz nem marad - mondta Rogán Antal rendkívüli sajtótájékoztatón csütörtökön.
Dátum: 2005-05-26 18:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38708
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:22.232516, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az elmúlt egy hónapban bejelentették először a borravaló megadóztatását, majd a ház körüli munkák megadóztatását, (...) megpendítették a szabad orvosválasztás fizetőssé tételét, bejelentették a tizenharmadik havi családi pótlék eltörlését, lényegében bejelentették az alanyi jogon járó családi póték eltörlését, és döntést hoztak a gyerekek után járó adókedvezmény jelentős korlátozásáról is - emlékeztetett a Fidesz kampányfőnöke. Hozzátette: "Mindezek után a Medgyessy-Gyurcsány-Kuncze kormány a tegnapi napon bevezette a harmincötödik új adónemet". "Harmincöt új adónem három év leforgása alatt attól a kormánytól, amely mindeközben mindvégig adócsökkentésről beszélt" - fogalmazott.
Rogán Antal közölte: "a tegnap bejelentett új adónemek a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség számításai szerint akár egy millió embert is érintenek az országban".
Ezzel összefüggésben elmondta, hogy a szerzői jogvédelem alatt álló tevékenységek körében a tételes egészségügyi hozzájárulás bevezetése legalább 50 ezer embert érint, míg a többi - a megbízási díjakkal, az ingóság eladásából és az ingatlan bérbeadásával kapcsolatos - intézkedés "szinte kiszámíthatatlan nagyságú, de 900 ezer - 1 millió körüli embert" érint.
A frakcióvezető-helyettes szerint mindez "indokolatlan tehernövekedés", figyelembe véve azt, "hogy az elmúlt három esztendőben a kormányzatnak nem sikerült csökkentenie az állam eladósodását, folyamatosan magas a költségvetési hiány és egy esztendő leforgása alatt több mint háromezer milliárd forinttal nőtt meg az adósságállomány".
Én azt gondolom, jogos a kérdés innentől kezdve, hová tűnt mindez a pénz, miért van szükség folyamatosan új adónemekre, miközben se fejlesztésekre, se az emberek életét jobbátevő lépésekre nem került sor - hangsúlyozta.
A képviselő közlése szerint a Fidesz az ügyben elsősorban a Szabad Demokraták Szövetségének a véleményére kíváncsi, amelynek elnöke, Kuncze Gábor tavaly az egyik kereskedelmi rádióban még úgy nyilatkozott, hogy "mostantól kezdve semmilyen új adónemet, semmilyen adóemelést nem szavaznak meg"
"Mi csak azt tudjuk mondani a Szabad Demokraták Szövetségének, hogy a Fidesz nem fogja megszavazni a bejelentett adóemeléseket (...), és ha a Szabad Demokraták Szövetsége megálljt akar parancsolni az adóemeléseknek, a Fidesz partner lesz ehhez" - mondta Rogán Antal.
fideszfrakcio.hu