Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fuvosz csatlakozott a NiT országjáró kamion demonstrációjához

A Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (Fuvosz) csatlakozott a NiT-Hungary által a fuvarozók körében kezdeményezett országjáró aláírásgyűjtő kamion demonstrációhoz, amivel fel akarják hívni a magyar közúti közlekedési szolgáltatók hátrányos helyzetére a figyelmet - mondta Peredi Péter, a szövetség főtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.


Dátum: 2005-05-26 18:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38709
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:22.554064, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: a Fuvosz csütörtök reggeli rendkívüli küldött közgyűlése arról is határozott, hogy a NiT Hungary-vel egyeztetve, közösen válaszolnak a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak a múlt hét péntekén hozzájuk eljuttatott javaslatcsomagjára, amely a szaktárca elképzeléseit tartalmazza a közúti fuvarozók versenyhelyzetének javítására.

Peredi Péter közölte: amíg Szanyi Tibor, a GKM politikai államtitkára nem kapja meg ötoldalas levelüket, addig azt nem hozzák nyilvánosságra, nehogy az a vád érje őket, hogy a sajtón keresztül üzennek a minisztériumnak.

A Fuvosz főtitkára annyit elmondott, hogy egyebek mellett egyetértenek a szaktárca azon javaslatával, amely a gépjárműadó törvény módosításával egyszerűsítené a fuvarozók adminisztrációs terheit, továbbá a külföldi kamionosok Magyarországon illegálisan végzett fuvartevékenységének visszaszorítására a hatóságok közúti ellenőrzéseit növelné.

A fuvarozók kezdeményezik az általános forgalmi adó törvény módosítását is, hogy csak a már befolyt bevétel áfáját kelljen a költségvetésbe befizetni, és nem a kiszámlázás alapján, mert így az olykor 2-3 hónapos fizetési határidő miatt, jelentős forgótőke kerül ki a fuvarozó vállalkozások gazdálkodásából.

Peredi Péter utalt arra, hogy a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete tájékoztatása szerint szombati közgyűlésükön döntenek az aláírásgyűjtő demonstrációs kamionhoz történő csatlakozásról, illetve alakítják ki véleményüket a GKM javaslatcsomagjával kapcsolatban.

Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető titkára kifejtette: a demonstrációs kamion várhatóan a jövő hét elején indul a fővárosból, és országos körútján érinti majd a megyei nagyvárosokat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek