Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Leszakadó hidak, leszakadó kistérségek Békésben

A Fekete-Körösön átívelő, a gyulai és a sarkadi kistérséget összekötő híd egy darabjának leszakadása kapcsán az elmaradott térségek felzárkóztatását segítő kormányzati lépéseket sürgette csütörtöki sarkadi ajtótájékoztatóján Tóth Imre, a választókerület fideszes országgyűlési képviselője.


Dátum: 2005-05-26 18:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38710
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:22.924660, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elmúlt héten megrongálódott hídfőnél megtartott sajtótájékoztatón a politikus kijelentette: "ez a híd szimbolikusan éppen akkor szakadt le és lyukadt ki, amikor a kormány kihelyezett Békés megyei ülése volt, és elhangzott a miniszterelnök úr részéről egy újabb szappanbuborék-eregető program".

Tóth Imre kifogásolta, hogy meg sem kezdődött a Fehér-, illetve Fekete-Körös több mint 90 éves közúti és vasúti hídjainak három évvel ezelőtt megígért rekonstrukcióját előkészítő tervezés.

Előzetes kalkulációkra hivatkozva kijelentette, hogy három évvel ezelőtt egy híd költsége 300-400 millió forint volt, most ez az összeg 600-800 millió forint lenne.

A leszakadó térségekkel kapcsolatban Tóth Imre elmondta, az országos 7,3-7,5 százalékoshoz képest a sarkadi kistérségben 22,8 százalékos a munkanélküliségi ráta, és újabb csoportos létszámleépítések várhatók. A politikus szerint emellett a megye leszakadó helyzetét mutatja, hogy a területfejlesztési célelőirányzat pályázatára Békés 75 településéről mindössze öt munkahely-megtartási támogatási kérelem érkezett, új munkahelyteremtésére pedig egyetlen pályázatot sem nyújtottak be.

Országos területfejlesztési adatokra hivatkozva a képviselő kijelentette: a megyében három halmozottan hátrányos kistérség található: a mezőkovácsházi, a sarkadi és a szeghalmi.

"Amennyiben nem szappanbuborék, hogy a leszakadó kistérségeket, megyéket kell támogatni, akkor ezek a térségek érdekeltek, és számítanak a kormányzati támogatásokra - nem a távoli és ködös középtávon, hanem most és itt" - mondta Tóth Imre.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek