Tállai András: Nem éri el célját az ekho
Az ekho 35 százalékos mértéke "túlságosan magas összeg, és ez a közteher nem fogja ösztönözni a megbízót, a foglalkoztatót vagy a munkaadót arra, hogy az eddig be nem jelentett jövedelem-kifizetéseket kifehérítse, bejelentetté és nyilvánossá tegye" - mondta Tállai András.
Dátum: 2005-05-26 19:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38721
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:26.561094, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint mondta, a 35 százalék, "miután magasabb, mint a jelenleg fizetett társadalom-biztosítási és mindenféle munkaadói közteher, így nem fogja elérni a célját".
Ha élni is kívánnak ezzel a lehetőséggel, az kijátszható úgy, hogy egy alacsonyabb jövedelem után megfizetik ezt a járulékot, míg egy magasabb összeget továbbra is mindenféle közteher nélkül fizetnek ki - tette hozzá.
Csütörtöki sajtótájékoztatóján Kiss Péter kancelláriaminiszter azt mondta, megállják a helyüket azok a sajtóértesülések, amelyek olyan kormányzati szándékról szólnak, hogy a következő egy-két hétben döntést hoz a kabinet a várhatóan 35 százalékos egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról (ekho) a szabad foglalkozású jogviszony létrehozása érdekében.
MTI - fideszfrakcio.hu