Lelőttek egy amerikai katonai helikoptert Irakban
Lezuhant egy amerikai katonai helikopter csütörtökön Irakban, miután kézifegyverekkel tüzelő iraki ellenállók eltalálták a járművet; a személyzet sorsa ismeretlen - közölte az arab országba vezényelt amerikai haderő.
Dátum: 2005-05-27 07:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38725
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:27.854536, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hadsereg péntekre virradóra nyilvánosságra hozott közleménye szerint találatot kapott egy másik helikopter is, ez utóbbi azonban még biztonságosan le tudott szállni. A két helikopter az iraki fővárostól, Bagdadtól mintegy 60 kilométerre északkeletre fekvő Baakúba térségében nyújtott légi támogatást a szövetséges erők szárazföldi alakulatainak, amikor találat érte a járműveket.
Az egyik gép lezuhant; a szövetségesek katonákat vezényeltek a helyszínre. A másik helikopter egy közeli amerikai támaszponton szállt le - tette hozzá a közlemény.
MTI - fideszfrakcio.hu