Kulturális központ épül a II. kerületben
Csütörtökön helyezték el a Klebelsberg Kuno Kulturális és Művészeti Központ alapkövét Budapest II. kerületében; a 2700 négyzetméter alapterületű létesítményt a jövő év márciusától használhatják a pesthidegkútiak.
Dátum: 2002-08-22 19:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3553
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:27.810003, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A komplexumban helyet kap egy 300 nézőt befogadó színházterem, egy könyvtár, valamint itt rendezik be a Klebelsberg-emlékszobát az egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter tiszteletére.
A létesítményt körülvevő egyhektáros parkban egy négyszáz ülőhelyes szabadtéri színházat is kialakítanak.
A területen található múlt századi épületek a rekonstrukció után kiállító-, oktatási és konferenciatermeknek, valamint szakköri helyiségeknek adnak majd otthont.
A kulturális központ megvalósításához a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 330 millió forinttal, a II. kerületi Önkormányzat pedig 200 millió forinttal járult hozzá.
A művészeti centrum alapkőletételével vette kezdetét a Pesthidegkúti Nyári Fesztivál, amely négy napon át várja a látogatókat sokszínű sport- és kulturális programjaival. A rendezvénysorozat színházi előadásokkal, koncertekkel, lovagi tornával és táncelőadásokkal várja a látogatókat. A pesthidegkútiak emellett sportversenyeken mérhetik össze tudásukat, valamint borkóstolón, régi mesterségek bemutatóin vehetnek részt.
A negyedik alkalommal meghirdetett rendezvénynek az idén a hidegkúti Klebelsberg Kuno Általános Iskola ad otthont. A szervezők elképzelése szerint a jövő évtől már a kulturális központ szolgálhat a fesztivál helyszínéül.
MTI - fidesz.hu