Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Száz csapás a száz lépéses ötletroham

Száz csapás a kormány által meghirdetett száz lépés programot - mondta a Fidesz Békés megyei elnöke pénteken, Békéscsabán tartott sajtótájékoztatóján. Domokos László országgyűlési képviselő rámutatott, a program a megszorítások, többletdíjfizetések követelményét fogalmazza meg. A kormány által legutóbb bejelentett intézkedés, vagyis a négy százalékos egészségügyi hozzájárulás bevezetése például azt jelenti, hogy olyan jövedelmeket is járulékfizetés alá kívánnak vonni, amelyekre ez a kötelezettség eddig nem vonatkozott.


Dátum: 2005-05-27 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38746
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:34.199373, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő elmondta: a szociális támogatás tervezett átalakítása is célt tévesztett, hiszen a tervek szerint elvonják az önkormányzatoktól azt a forrást, amelyből eddig a családoknak a rendszeres nevelési segélyt fizették ki. Békés megyei települési önkormányzati képviselők véleményére hivatkozva azt hangsúlyozta, hogy ezt követően nem lesz pénzük az önkormányzatoknak a hátrányos helyzetű gyermek étkeztetését közvetlenül támogatni.

"Mi úgy látjuk, ezért szó sincsen igazságosságról, hanem egy nagyon szép sztaniolpapírba becsomagolt, apró száz lépésre bontott Veres-csomag vagy Bokros-csomag készül" - jelentette ki.

Domokos László felhívta a figyelmet arra, hogy a képviselők általában 4-5 oldalas "papírokon" találkoznak a kormány "ötleteléseivel". Az lenne a kívánatos, hogy a kormány a már szokásos rend szerint készítse el, megfelelő háttértanulmányok alapján a következő évi adótörvény-javaslatokat, és azokat nyújtsa be a parlamentnek, ha pedig kell, akkor nyújtson be módosító indítványokat az idei, már elfogadott költségvetéshez.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek