A szerencse forgandó
A Nap-kelte megsértette a közszolgálatiságot és több százezer embert - írja a Panaszbizottság közleményében. Az MTV-ben látható műsor vendége véletlenül épp Orbán Viktor volt, amikor a riporter saját véleményét közölve, gyanúsítást fogalmazott meg.
Dátum: 2005-05-27 12:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38751
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:35.691807, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Panaszbizottság közleménye
Az eljáró tanács állampolgári bejelentésre megvizsgálta a Magyar Televízió Rt. 2005. április 22-én sugárzott Nap-kelte c. műsorát. Az eljáró tanács egyhangúan azt a véleményt fogalmazta meg, hogy a műsorvezető - bár az Orbán Viktorral készült beszélgetés során végig törekedett a közszolgálatiság elvének megtartására - az utolsó téma felvetésekor saját véleményének adott hangot. A köztársasági elnökválasztással kapcsolatosan a Fidesz által indított szimpátiaszavazás kapcsán azzal a kijelentésével, hogy "egy furcsasága van ennek a dolgoknak persze, hogy ugye önök fogják megszámolni a végeredményt" a riporter saját véleményét közölve, gyanúsítást fogalmazott meg. Ezt a sértő gyanúsítást a közszolgálatiság fogalmával nem összeegyeztethetően tovább nyomatékosította, amikor Rejtő Jenő egyik regényhősének, a hamiskártyás Gorcsev Ivánnak kijelentését idézte. Eszerint "a szerencse forgandó, de nem akkor, amikor én osztok".
Az eljáró tanács egyhangú véleménye szerint a riporter ezekkel a kijelentéseivel nem csak a közszolgálatiság alapkövetelményét sértette meg, de cinikus módon, közvetve a szimpátiaszavazásban résztvevő több százezer magyar állampolgár véleménynyilvánításának szabadságát és az azt meghirdető párt jóhiszeműségét, tisztességes eljárását is kétségbe vonta.
Kiadó: Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottsága
OS - fideszfrakcio.hu