Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Idén már nem választják ki az autópályák építőit?

A Napi Gazdaság értesülései szerint a Közbeszerzések Tanácsához (KT) még nem érkezett meg a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. pályázati felhívása annak a négy autópálya-szakasznak a megépítésére, amelyekre korábban meghívásos pályázat keretében kértek ajánlatokat. Ha ezen a héten sem jut el a felhívás a KT-hez, úgy a Közbeszerzési Értesítő jövő heti számában sem jelenik meg. A fellebbezési lehetőség miatt a tendereztetés több héttel is csúszhat, így fennáll a lehetősége annak, hogy idén már nem sikerül kiválasztani a kivitelezőket.


Dátum: 2002-08-22 19:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3555
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:28.424748, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem jelent meg a Közbeszerzési Értesítő mai számában a Nemzeti Autópálya (NA) Rt.-nek az M3-as, a két M7-es és az M70-es autópályák továbbépítésére vonatkozó felhívása. Nagyházi Gyulától, a Közbeszerzések Tanácsa sajtóreferensétől a Napi Gazdaság megtudta, hogy az NA Rt. még el sem küldte az ezen útszakaszok építésére szóló előminősítéses nyílt közbeszerzési eljárás részvételi felhívását. Az NA Rt.-től nem sikerült megtudnunk, hogy miért késik a felhívás közzététele, hiszen olyan pályaszakaszokra vonatkozna, melyeknek előkészítése a meghívásos pályázaton már megtörtént. Ha az NA péntekig sem juttatja el a KT-hez a felhívást, úgy az értesítő jövő heti számában sem jelenhet meg.

Az előminősítési felhívás meghirdetése után 25 nap áll rendelkezésre az ajánlattevőknek, hogy jelentkezzenek az eljárásra. Ezt követően 30 napja van a kiírónak arra, hogy eldöntse, mely cégek felelnek meg az előminősítési kritériumoknak, melyektől kérnek árajánlatot. Az is elképzelhető, hogy ha csúszik a kiírás, a törvényből fakadó fellebbezési lehetőségek miatt idén már nem sikerül kiválasztani a kivitelezőket.

Az NA Rt. annak ellenére nem jelentette meg a felhívást, hogy a társaság tulajdonosának, a Magyar Fejlesztési Bank Rt.-nek a közgyűlése is jóváhagyta a múlt héten a közbeszerzési kiírást. A Nemzeti Autópálya Rt. vezetői az M1 Híradója megkeresésére sem nyilatkoztak.

OS/Napi Gazdaság - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek