Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Száz lépésben nő a munkanélküliség

Az elmúlt közel másfél évben a magyar statisztikai adatok szerint - egy rövid idejű csökkenést leszámítva - folyamatos a munkanélküliség növekedése Magyarországon. Ez idő alatt 231 ezerről 300 ezerre, 5,5-ről 7,2 százalékra nőtt a munkát nem találók száma. A Fidesz rámutat: a hat éve nem tapasztalt szám lélektani határ átlépése, vagyis a kormány állításával szemben egyre kevesebb a munkahely az országban.


Dátum: 2005-05-27 14:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38757
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:37.478659, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legfrissebb, idén február és április közötti összevont 7,2 százalék egytized százalékponttal több, mint a január-márciusi érték. Az EU-ban közzétett legutóbbi (márciusi) hányados 6,3 százalék. Pedig a módszertan és a korosztályi vetítési alap ugyanaz. Az egy évvel ezelőtti negyedévi KSH-adat hat százalék volt. Érdekes módon a gazdaságilag nem aktívak száma ez idő alatt 3,5 millióról 3,1 millióra csökkent. A Foglalkoztatási Hivatal szerint ez azt jelenti, hogy kis mértékben mérséklődött azok száma, akik nem is keresnek munkát.

A regisztrált munkanélküliek száma áprilisban 419 ezer volt, a még nem végleges májusi szám ennél körülbelül 20 ezerrel kevesebb lesz. Ez a 2004 decembere előtti értéknek felel meg. Mind a KSH, mind FH számsora kimutatja a szezonális változást. Az első hónap ebből a szempontból április volt, amelyben azonban - az idei változékony tavasz miatt - valószínűleg késleltetve indultak meg a munkanélküliek egy részét felszívó munkák - mondták el mindkét hivatalban. Ha viszont a szezonalitástól megtisztított adatokat nézzük, a tavalyi és idei március 20. és április 20. közti hónapok közt 2700 fős növekedés látszik a regisztrált munkanélküliek körében. Az idei tavasz számaiba ráadásul "bezavar" az a körülmény, hogy idén már közbeszerzéssel kell kiválasztani az állástalanoknak nyújtandó képzéseket. A 15-20 ezer főt érintő programok emiatt késve indultak, vagyis a májusi várható csökkenés a regisztrált munkanélküliek számában esetleg a látszatnál kisebb siker.

Forrás: Békés Megyei Hírlap

Kapcsolódó elemek