Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pécsett óvodát zárnának be néhány lépésben

A napokban juttatta el tiltakozó levelét a PDSZ Pécsi Ügyvivő Testülete a város művelődési főosztályára. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete amiatt emelt szót, mert egy, az óvodák működéséről szóló előterjesztés újabb leépítéseket és a Viktória utcai óvoda bezárását rendelné el. Levelük szerint így több intézményben is meghaladná a gyermeklétszám a törvényes keretet.


Dátum: 2005-05-27 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38758
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:37.780736, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Póla József főosztályvezető közölte, tény, hogy egy óvoda megszűnne, de a környékén több lehetőség közül is választhatnak a szülők. A főosztályvezető cáfolta, hogy egyes helyeken a törvényben meghatározott harminc főnél több gyermek járna majd egy csoportba. Néhány intézményben előfordul, hogy délutánra eggyel kevesebb csoportot indítanak majd, mert sokan hazaviszik csemetéiket az ebéd után.

Nagy Erzsébet, a PDSZ helyi vezetője álláspontja, hogy jogellenes a gyermekek hiányzásával, betegségével kalkulálni az óvodai csoportbeosztást. Az érdekvédő hozzátette, ha a jövő csütörtöki közgyűlésen elfogadják az előterjesztést, a megyei közigazgatási hivatalnál tesznek panaszt az ügyben.

Forrás: Délmagyarország

Kapcsolódó elemek